5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elege lesz, sztárklub várja a magyar válogatott védőt

ML
Szerző
ML
Létrehozva2025. 04. 11. 20:30

Az elmúlt hetekben a kispadon ragadt a magyar válogatott hátvédje. Amennyiben a szezon végéig is marad ez a tendencia, Balogh Botond a nyáron elhagyhatja a Parmát.

Balogh Botond idei szezonja álomszerűen indult Olaszországban. A Parma visszajutott az élvonalba, a magyar válogatott hátvéd pedig rögtön kezdő lett a Serie A-ban. Balogh egészen sokáig alapembernek számított, remek statisztikái pedig több klubnak is szemet szúrtak. Az elmúlt hetekben azonban a kispadra került, ami miatt könnyen lehet, hogy hamarosan elhagyja az együttest.

Balogh Botond, Parma
Balogh Botond (balra) a nyáron elhagyhatja a Parmát / Fotó: NurPhoto via AFP

A 22 éves középhátvéd az első 20 forduló alatt 19-szer kezdett. Teljesítményére rengetegen felfigyeltek, többek között az Internazionale és a Bayer Leverkusen is elkezdte komolyabban követni. A Parma nemrég menesztette a vezetőedzőjét, Fabio Pecchiát, a helyére Cristian Chivut nevezte ki. A korábbi Inter-védő irányítása alatt az első két mérkőzésen kezdett, utóbbin viszont már az 58. percben lecserélték. Azóta az utóbbi négy bajnokin mindössze egyszer játszott, azon is csupán 27 percet.

Balogh Botond Skóciába kerülhet

Amennyiben a helyzet a szezon hajrájára sem változik, a 22 éves futballista otthagyhatja a csapatát, amelynek kötelékébe már 2019 óta tartozik. A Csakfoci információi szerint a 55-szörös skót bajnok, a Glasgow Rangers követi kiemelt figyelemmel, de Serie A és Bundesliga-klubok radarján is ott van a középhátvéd. Balogh maradna az európai futball vérkeringésében, így Szaúd-Arábia nem vonzó számára.

Balogh szerződése 2027 nyaráig szól a Parmával. A klub a magyar játékos nélkül nem igazán találja a győzelem útját, legutóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt, jelenleg a 16. helyről várhatja a soron következő, Fiorentina elleni bajnokiját.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.