
Rossi döntött: ők az új keret nagy nyertesei és vesztesei
Marco Rossi alaposan felkavarta az állóvizet a kerethirdetésével Törökország ellen. Lapunk megnézte, kik lettek a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nagy nyertesei, illetve vesztesei.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a keretét a Törökország elleni Nemzetek Ligája párharcra. A csapatösszeállításban rengeteg érdekesség található, a Ripost összeszedett öt nyertest, illetve öt vesztest.

Az olasz szakember ezúttal négy kapusnak küldött meghívót, közülük Hegyi Krisztián lehet a legboldogabb. A 22 éves hálóőr a West Ham United utánpótlásához tartozik, a klub télen kölcsönadta az NB I-es Debrecennek. Hegyi rögtön kezdő lett a Lokinál és rendre parádés teljesítményeket nyújt, az ő meghívójára sokan számítottak előzetesen. Szalai Attila neve a keretben már jóval nagyobb meglepetés, a középhátvéd a tavaly nyári Európa-bajnokság után került ki a válogatott keretéből. Ősszel egy percet sem játszott a Hoffenheimnél, emiatt a tavaszt kölcsönben a Standard Liegé-nél tölti. Miután Belgiumban három találkozón már kezdett, Rossi újfent bizalmat szavazott neki.
Tóth Alex számára egyelőre álomszerűen alakul a 2025-ös év. A fiatal középpályás ugyan már tavaly is kapott bizonyítási lehetőséget a Ferencvárosnál, végül Robbie Keane volt az, aki kiemelten számít az ő játékára. Tóth az NB I-en felül az Európa-ligában és a MOL Magyar Kupában is pályára lépett, a fiatal tehetség új lendületet hozhat a középpályán. Utóbbi állítás hasonlóan igaz Dárdai Bencére, aki hosszas huzavona után azt a döntést hozta, hogy felnőttként a magyar válogatottat választja. A Wolfsburg középpályása lesz Dárdai Pál harmadik fia, aki pályára léphet a nemzeti együttesben.
Callum Styles szintén a tavalyi Eb után szorult ki a csapatból. A több poszton bevethető futballista nem akart az angol harmadosztályban maradni (Barnsley), végül a West Bromwich Albion (másodosztály) mentőövet dobott neki. A kezdeti nehéz időszak után Styles balhátvédként alapember lett, klubjával jelenleg arra is esélye van, hogy jövőre feljusson a Premier League-be.
Ők lettek Rossi válogatott kerethirdetésének vesztesei
Mocsi Attila annak ellenére, hogy már másfél éve alapember a török élvonal középmezőnyéhez tartozó Rizesporhoz, Rossi látványosan nem szeretné beépíteni a nemzeti csapatba. Hiába az idén lejátszott 25 bajnoki, a 24 éves középhátvéd továbbra is jegelve van. Az NB I-ben szereplő középhátvédek közül Botka Endre és Fiola Attila kapott behívót. Lang Ádámnak végül nem jutott hely, pedig a 70-szeres válogatott amióta hazaigazolt a télen a Debrecenhez, formába lendült és hamar megszerettette magát a Loki-szurkolókkal.
A jelenlegi legrutinosabb magyar válogatott játékos (88 válogatottság), Nagy Ádám ezúttal hiányozni fog. A 29 éves futballista öt év után került ki a nemzeti együttesből, amely főként annak volt köszönhető, hogy a 2025-ös évben a klubmérkőzések jelentős százalékáról hiányzott sérülés miatt.
A csatárok közül Böde Dániel mindenképp szomorkodhat, a Paks támadója annak ellenére maradt ki, hogy nagyszerű gól/perc átlagot hozva vezeti a NB I góllövőlistáját. Rossi rá külön kitért a kerethirdetés utáni sajtótájékoztatón és megindokolta, hogy miért hagyta ki a rutinos közönségkedvencet. Mellette Németh András járt pórul, akiről a múlt héten írta meg a klubja, a Münster, hogy meghívót kapott a magyar válogatottba. Most már kiderült, túl korai volt az öröm, a 22 éves futballista visszatérése egyelőre várat magára.
A magyar-török párharc odavágóját március 20-án, csütörtökön rendezik Isztambulban, a visszavágóra március 23-án, vasárnap este kerül sor a Puskás Arénában.







