
Tőrdöfés Szoboszlai szívébe, így folytatódik a Bajnokok Ligája
Könnyebbnek tűnő angol falat jön a PSG-nek. Most fájhat csak igazán a liverpooliaknak a kiesés. Szoboszlai Dominikék nélkül így folytatódik a Bajnokok Ligája a müncheni döntőig.
Erre az évre le kell mondania gyerekkori álma megvalósításáról Szoboszlai Dominiknak, miután a Bajnokok Ligája alapszakaszgyőztese, a Liverpool drámai végjátékban – értheteten lecserélése után – az Anfielden vesztette el a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntőt.

Másnap aztán kialakult az áprilisi negyeddöntők párosítása, amelyből tehát már hiányzik a korábban esélyesként kezelt angol sztárcsapat.
Könnyebb dolguk lett volna Szoboszlaiéknak
Ha Szoboszlaiék nyerték volna a PSG elleni tizenegyespárbajt, akkor most könnyebbnek tűnő ellenfélre készülhetnének. A franciák következő ellenfele, az Aston Villa jelenleg csak nyolcadik a Premier League tabelláján, és a magyar középpályás eddig veretlen ellene: két-két (hazai) győzelem és (idegenbeli) döntetlen a mérlege, ráadásul 2023 szeptemberében éppen a birminghamiek ellen lőtte az első liverpooli gólját.
A Szoboszlai-gólt a YouTube-on nézheted meg:
Ez még fajdalmasabbá teheti a BL-kiesést a magyar középpályás és liverpooli csapattársai számára. A már elkészített ágrajz alapján az elődöntőbeli rivális már nehezebbnek ígérkezne: a BL-rekorder Real Madrid és az Arsenal párharcának továbbjutója.
A negyeddöntők programja:
Április 8. (kedd): Arsenal–Real Madrid, Bayern München–Internazionale (a visszavágókat április 16-án, szedán játsszák)
Április 9. (szerda): Paris Saint-Germain–Aston Villa, Barcelona–Borussia Dortmund (a visszavágókat április 15-én, kedden játsszák)
Az elődöntőket április 29/30-án és május 6/7-én ; az idei BL-döntőt pedig május 31-én, Münchenben rendezik.
A TippmixPRO a Liverpool kiesése után a Barcelonát tartja a esélyesebbnek a végső győzelemre, ez a megtett tét 4,05-ösét fizetné. A további erősorrend: PSG 4,40, Real Madrid 4,55, Bayern München 6,00, Arsenal 7,50, Internazionale 11,00, Aston Villa 29,00, Dortmund 40,00.







