
Szoboszlai edzője nem kertelt, máris csalást emleget
Három hete furcsa góllal került előnybe a Tottenham a Liverpool ellen a Ligakupában. Szoboszlai Dominik együttese csütörtökön fordíthat az elődöntő visszavágóján.
Megérintette a kiesés szele a Liverpoolt a Ligakupában, a címvédő együttes csütörtökön hátrányból harcol hazai pályán a Tottenham ellen (21.00, tv: Match4). Az elődöntő első meccsén a Tottenham furcsa események után nyert 1-0-ra, ezt kell most ledolgoznia a Poolnak. Az odavágón Szoboszlai Dominik betegség miatt nem játszhatott, csütörtökön már ő is ott lehet pályán. A Tottenham részéről pedig a 18 éves Lucas Bergvall is érkezhet, aki az első meccset úgy döntötte el, hogy sokak szerint már a pályán sem szabadott volna lennie.

A londoni találkozón 86. percében született Bergvall gólja, a svéd középpályást azonban jó eséllyel ki kellett volna állítani a találat előtt fél perccel. Volt már egy sárga lapja, s így szabálytalankodott csúnyán, egy pocsék becsúszással Kosztasz Cimikaszt találta el. Stuart Atwell bíró megkegyelmezett a játékosnak, aki másodpercekkel később gólt szerzett. Erről a jelenetről beszélt Arne Slot, a Liverpool menedzsere is a szerdai sajtótájékoztatón.
"Nem sokkal korábban volt egy les miatt elvett Tottenham-gól, ezek után mindig nagyobb a nyomás a bírókon. A szurkolók háborogtak, tüntettek, én viszont már ott a kispad melletti képernyőn láttam, hogy helyes döntés született. Egyértelmű volt a les. Sokkal érdekesebb, hogy miért maradt el a második sárga lap, na ez az, amit nehéz megmagyarázni. Azt gondolom, hogy nem csak én furcsállottam ezt a döntést"
- mondta a holland menedzser, aki szerint semmi sincs veszve, csak azt kell tenniük, ami a dolguk.
Minden egyes meccsre úgy megyünk ki, legyen az bármilyen sorozat, hogy nyerni akarunk. Nem is lehet más célja annak, aki felveszi ennek a klubnak a szerelését. Ez a feladat, meg kell nyerni a Tottenham ellen visszavágót.
Szoboszlai jó barátja biztosan nem játszik
Kihagyja az elődöntő visszavágóját Trent Alexander-Arnold. A Liverpool válogatott védője sérülése miatt nincs olyan állapotban, hogy érdemes lenne kockáztatni a szerepeltetését. Ebben a kérdésben már a szerdai edzés előtt döntött a szakmai és az orvosi stáb, Szoboszlai Dominik egyik legjobb liverpooli barátja legkorábban vasárnap, a Plymouth ellen térhet vissza a FA-kupában.






