RETRO RÁDIÓ

Eldőlt, Szoboszlai Dominik tényleg küzdhet Kerkez Milos ellen

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2025. 02. 01. 14:55

Magyaros rangadót játszanak szombat délután Angliában. A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató éllovas Liverpool a Kerkez Milost is a soraiban tudó Bournemouth vendége lesz az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.

Szoboszlai Dominik a Liverpool, Kerkez Milos pedig a Bournemouth kezdőcsapatában kap lehetőséget a szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzésen.

Szoboszlai felveszi a kesztyűt: a betegsége kiheverés után 21 nap alatt hét meccs vár a Liverpoolra
Szoboszlai visszatér a kezdőcsapatba Fotó: Getty Images

Szoboszlai több társával együtt kihagyta a Liverpool hétközi Bajnokok Ligája-meccsét, amelyen a PSV Eindhoven hazai környezetben 3-2-re legyőzte az angol együttest, a Vörösök ugyanakkor így is az első helyen zárták a BL alapszakaszát, s ezzel egyenesen a legjobb 16 közé jutottak. Könnyű mérkőzésre semmiképpen nem számíthat a Pool, a Bournemouth ugyanis november 23. óta nem veszített tétmérkőzést, a bajnokságban 11 találkozó óta tart a veretlenségi sorozata. 

A Liverpoolnak viszont az eddigi 23 forduló alatt egyetlen veresége van, azt is még szeptember közepén, az idény meglepetéscsapataként harmadik helyen álló Nottingham Foresttől szenvedte el. A Pool ráadásul a mezőnyben egyedüliként még mindig veretlen idegenben, s ezt a mérlegét bizonyosan nem akarja elrontani Bournemouth-ban a bajnoki cím elsőszámú várományosaként.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.