RETRO RÁDIÓ

Sorsdöntő sorozat vár a Fradira, három fronton tör a csúcsra a Keane-csapat

MM
Szerző
MM
Létrehozva2025. 02. 04. 09:00

Erőltetett menetre vált a Ferencváros labdarúgócsapata. 25 nap alatt 8 meccset játszik a Fradi, köztük magyar és nemzetközi szeinten is az egész szezont meghatározókat.

A múlt heti Alkmaar-verés (4-3) és MTK elleni örökrangadó (0-0) során már belecsapott a lecsóba a Fradi, de a neheze csak most jön. Robbie Keane vezetőedző futballistái a következő 25 nap során 8 mérkőzést játszanak, és majd csak márciusban lesz alkalmuk kicsit fellélegezni a nagy terhelés közepette. Ugyanakkor nagy kérdés az is, hogy márciusban mikor: ha a magyar csapat bejut az Európa-liga nyolcaddöntőjébe, akkor az erőltetett menet még hosszabbra nyúlik, és egészen a március második felében esedékes válogatott szünetig tart majd.

Rendkívül fontos meccsek várnak a Fradi csapatára a következő hetekben
Rendkívül fontos meccsek várnak a Fradi csapatára a következő hetekben       Fotó: Bors/Szabolcs László

Ami a már biztos programot illeti, az is meredek! A magyar bajnokság és kupasorozat mellett az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában is érdekelt Fradira mindhárom fronton sorsdöntő meccsek várnak ebben a sűrű időszakban. Olyan, erős ellenfelek elleni fontos meccsek, amelyeknek a végkimenetele meghatározhatja a bajnokcsapat egész szezonját.

Három sorozatban is versenyben a Fradi

A szerda esti (19:30, tv: M4 Sport), zalaegerszegi meccspótlás, majd a vasárnapi bajnoki óriási fordulatot hozhat az NB I-ben. A címvédő zöld-fehérek jelenleg a trónkövetelővé előlépett Puskás Akadémia mögött állnak a tabellán – de a hetet akár hatpontos előnnyel is zárhatják. 

Ez már csak azért is fontos lenne Dibusz Dénesék számára, mert nyugodtabban készülhenének a következő két csütörtökön kezdődő párharcukra a cseh Viktoria Plzen ellen, amelynek az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutás lesz a tétje.

A két El-meccs között a tavalyi bajnoki ezüstérmes (és kupagyőztes) Paks látogat az Üllői útra bajnoki pontokért, majd a fehérvári NB I-es meccs után ngy nap alatt kétszer az ETO vár a Keane-csapatra. Előbb Győrben a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, aztán a Groupama Arénában az NB I második körének zárásaként.

A Fradi előtt álló erőltetett menet meccsei:

Február 5. (19:30): ZTE–FTC (NB I, 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés)

Február 9. (18:00): Puskás Akadémia–FTC (NB I, 19. forduló)

Február 13. (21:00): Plzen–FTC (Európa-liga, rájátszás a nyolcaddöntőért)

Február 16. (18:00): FTC–Paks (NB I, 20. forduló)

Február 20. (21:00): FTC–Plzen (El-rájátszás a nyolcaddöntőért, visszavágó)

Február 23. (18:00): Fehérvár–FTC (NB I, 21. forduló)

Február 27. (20:00): Győr–FTC (Magyar Kupa, nyolcaddöntő)

Március 2. (18:00): FTC–Győr (NB I, 22. forduló)

Eddig tehát a fix meccslista, de ha a Plzen ellen sikerül kivívni az El-nyolcaddöntőbe jutást, akkor a következő két hétben is csütörtök, vasárnap ritmusban folytatódhat a menetelés. Ez esetben az olasz Lazio vagy a spanyol Athletic Bilbao lehet a következő ellenfél.

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat

A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában.  Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.