tóth gabi
Január 12-én, vasárnap veszi kezdetét az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open. A versenyen két magyar teniszezőért (Bondár Anna, Marozsán Fábián) szoríthatunk, utóbbi elképesztő mérföldkő előtt áll.
Az idei első Grand Slam-torna az Australian Open, a főtáblás küzdelmek január 12-én, vasárnap indulnak. Fucsovics Márton a második selejtezőkörben kiesett, így közel nyolc év után fog hiányozni GS-versenyről. Marozsán Fábián azonban ott van a legjobb 128 között csakúgy, mint a női mezőnyben Bondár Anna. Előbbi óriási mérföldkőhöz érhet Ausztráliában.
Marozsán az atptour oldala szerint valamivel több mint 2,2 millió dollárnyi (901 millió forint) pénzdíjat nyert eddig pályafutása során. A 25 éves sportolónak szűk 100 millió forint kell ahhoz, hogy megszerezze az első milliárdját a teniszben.
Ez már Ausztráliában összejöhet neki, ehhez két mérkőzést meg kell nyernie. Amennyiben a harmadik fordulóig (legjobb 32) eljut, már biztosan 290 ezer dollár (115 millió forint) üti a markát. Persze érdemes hozzátenni, hogy ebből rengeteg pénz megy el az utazásra, szállásra, edzői stáb megfizetésére. A jelenleg a világranglista 57. helyén álló Marozsán elképesztő munkával jutott el idáig, főként az 1000-es tornákon (a második legpatinásabb versenyek a Grand Slamek után) ért el komoly sikereket, itt verte meg Carlos Alcarazt (világranglista 3.) még 2023-ban.
Marozsán az idei Australian Openen Thiago Seyboth Wild (világranglista 76.) ellen kezd az első fordulóban. A magyar sportoló tavaly Indian Wellsben, két szettben verte őt. A második körben már kiemelt játékost kaphat, Frances Tiafoe ráadásul a kemény pályán mozog a legjobban. A női mezőnyben Bondár Anna Yafan Wang ellen mérkőzik az első körben. A magyar teniszező korábban még sosem játszott a világranglistán jelenleg 67. riválissal. Siker esetén Bondár számára minden bizonnyal a verseny kilencedik kiemeltje, Daria Kaszatkina következhet.
Párosban Babos Tímea és Stollár Fanny lesz érdekelt magyar részről. Babos az amerikai Nicole Melichar-Martinezzel indul, míg Stollár az indonéz Aldila Sutjiadival lép pályára.
A mostani versenyen szinte lehetetlen megjósolni, ki érhet a csúcsra. Jannik Sinner elképesztő sikereit kissé beárnyékolja a doppingbotránya, Carlos Alcaraz formája enyhén, de visszaesett, ami a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicsról is elmondható. Az imént említett hármas árnyékában lévő Alexander Zverev és Danyiil Medvegyev szeretne profitálni a várható szoros csatákból, de érdemes lesz odafigyelni a feltörekvő, remekül szerváló Giovanni Mpetshi Perricardra, illetve a másfél év után visszatérő fenegyerekre, Nick Kyrgiosra.