RETRO RÁDIÓ

Máris balhéznak a horvátok, áll a bál a magyarok elleni negyeddöntő előtt

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2025. 01. 28. 08:00

A magyar férfi kézilabda-válogatott Horvátországgal találkozik a világbajnokság keddi, zágrábi negyeddöntőjében. Vasárnap óta dühöngenek a szurkolók a jegyárak és az időpont miatt.

A magyar és a horvát csapat legutóbb tavaly januárban találkozott egymással, az Európa-bajnoki középdöntőben 29-26-os magyar siker született. Az eddigi örökmérleg húsz horvát siker és öt döntetlen mellett 11 magyar győzelem

kézilabda
Kedden már az elődöntő lesz a tét Fotó: Mirkó István

A magyar-horvát negyeddöntőt kedden 18 órakor játsszák Zágrábban, és emiatt két napja áll a bál, dühöng a horvát sajtó, nem értik az IHF döntését. Tudniillik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség vasárnap este, a horvát-szlovén meccs lefújása után közölte, hogy megváltoztatta a negyeddöntők eredeti menetrendjét. Eredetileg úgy volt, hogy a két keddi negyeddöntőt 17.30-kor és 20.30-kor rendezik. A horvátok azzal számoltak, hogy házigazdaként - szokás szerint - övék lesz a későbbi időpont. Tévedtek. Az IHF közölte, hogy a 17.30-as kezdés 18.00-ra módosul, ráadásul délután rendezik a horvát-magyart, és a francia-egyiptomi találkozó lesz az esti. A helyi sportmédia szerint ez hátrányosan érinti a horvát válogatottat, mert így nem telik el 48 óra az előző és a magyarok elleni meccsük kezdése között - írja az Origo. Szerintük sokat számít, hogy a magyar csapat egy nappal többet pihenhetett az egyenes kieséses találkozó előtt.

Ráadásul drágák a jegyek. Habár a zágrábi csarnokba már 20 ezer forintért (50 euró) is lehet belépőt venni, de ezek csak korlátozott kilátásúak. A normál helyekre 70, 90 és 100 euró a belépő. Akik tehát a legjobb helyeken szeretnének ülni, azoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Ha esetleg egy család (három taggal) érkezne Zágrábba, akár 120 ezer forintot is fizethet a 3 jegyért, az utazási költségekről és az esetleges ételfogyasztásról még nem is szóltunk semmit.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa eddig Szita Zoltán 25 góllal, Imre Bence 24-szer talált a hálóba. A vb kapusai közül Mikler Roland 23 védésnél és 32,3 százalékos hatékonyságnál tart, Palasics Kristóf 48 védéssel és 31,5 százalékos hatékonysággal büszkélkedhet. A magyar válogatottnak eddig 294 lövése volt a tornán, ebből 186 gól született, ez 63,2 százalékos hatékonyságot jelent.

Hirdetés: A csapatsportok világversenyei rendszerint megmozgatják a fogadók fantáziáját. Így van ez a férfi-kézilabdavilágbajnokság esetében is. Ráadásul a mezőnyben ott van a magyar válogatott is. A vb Dánia, Norvégia és Horvátország társrendezésében zajlik. A világbajnokságok történetében ez a 29. A kérdés az, hogy a rendhagyó világversenyen melyik válogatott szerzi meg a vb-trófeát. Fogadási részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.