RETRO RÁDIÓ

Szoboszlai sokat tehet érte, mélybe lökhetik a szenvedő riválist

HC
Szerző
HC
Létrehozva2024. 12. 01. 08:30

Az első akadályt sikerrel vette a héten a Liverpool, vasárnap azonban újabb csúcsrangadó vár rá. Szoboszlai Dominikék a Manchester Cityt fogadják, a magyar középpályás a hetedik mérkőzésére készül a címvédő ellen.

A Liverpool lendülete továbbra sem csökken. Szerda este a Bajnokok Ligája csoportkörében 2-0-ra győzte le hazai pályán a Real Madridot. Ezzel megmaradt a százszázalékos mérlege a sorozatban, és öt fordulót követően vezeti a 36 csapatos tabellát. Szoboszlai Dominikékra a bajnokságban vasárnap délután újabb csúcsrangadó vár, az Anfield Roadon ugyanis a Manchester Cityt fogadják (17:00, Spíler 1).

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik (jobbra) hetedszer játszhat a Manchester City ellen Fotó: AFP

A két együttes merően eltérő hangulatban várhatja az összecsapást. Amíg a Liverpool a bajnokságban is remekel és 12 fordulót követően 31 ponttal vezeti a Premier League-t, addig a Manchester City több hete komoly hullámvölgyben van. A ligában az elmúlt három mérkőzést egyaránt elveszítette, amivel ugyan még továbbra is második, de hátránya már nyolc pont az éllovassal szemben.

A City emellett az Angol Ligakupából kiesett, a BL-ben pedig egy pontot gyűjtött a Sporting és a Feyenoord ellen. Ami a Pool és City legutóbbi, egymás elleni találkozóit illeti: tavaly mindkét párharc 1-1-es döntetlennel zárult a Premier League-ben. Legutóbb Pep Guardioláék arattak győzelmet, 2023 áprilisában 4-1-re kiütötték a még Jürgen Klopp által irányított vörös mezes együttest. A Liverpool legutóbb 2022 októberében verte meg a City-t (1-0), akkor Mohamed Szalah szerezte a mindent eldöntő gólt.

Szoboszlai hetedszer játszhat a Manchester City ellen

Szoboszlai Dominik a Real Madrid ellen a hajrában lépett pályára csereként, így a bajnoki rangadót kipihenten várhatja. A 24 éves futballista eddig hatszor játszott a Manchester City ellen, a mérlege egy győzelem, három döntetlen és két vereség. Az egyetlen győzelmét még az RB Leipzig színeiben aratta, amikor 2021 decemberében a Bajnokok Ligája csoportkörében 2-1-re legyőzte az angol sztárcsapatot. Szoboszlai azon a találkozón betalált.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.