tóth gabi
A Liverpool tartalékos csapattal is legyőzte az élvonalbeli Brightont az Angol Ligakupában. Szoboszlai Dominik ezúttal hátravont csatárként játszott, szokatlan szerepköréről Arne Slot beszélt a lefújást követően.
A Liverpool szerda este a szintén élvonalbeli Brightonhoz utazott az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. A vörös mezes együttes tartalékos felállást választott, azonban így is sikerült 3-2-re győznie, Cody Gakpo két szépségdíjas gólt lőtt, ezen felül Luis Díaz talált be a Liverpool oldaláról. Szoboszlai Dominik először a liverpooli pályafutása során támadóként játszott, új szerepköréről vezetőedzője, Arne Slot beszélt a lefújást követően.
Szoboszlai kényszerből játszott hátravont csatárt, Diogo Jota sérülés miatt nem állt a csapat rendelkezésére, Darwin Núnezt pedig pihentetni akarta a holland szakember. Szoboszlai mellett egy másik középpályás, Curtis Jones is szokatlanul elől játszott.
„Azt tették, amit kértem tőlük. Ha kettejüket játszatod, és közben nem küldesz a pályára egy klasszikus csatárt, akkor aggódni fogsz, hogy lesz-e elég mélységi beindulás, mert ők mindketten szeretnek a középpályán játszani, onnan építkezni, a háromszögjátékot. Jól dolgoztak, megpróbáltak extra középpályásként funkcionálni, és közben nem feledkeztek meg a mélységi beindulásokról sem. Ez segítette Luis Díazt és Cody Gakpót is, akik végig veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára” – fejtette ki a legutóbbi döntését Arne Slot, amit a Magyar Nemzet szemlézett.
„Jobban szeretem, ha van egy klasszikus kilences a pályán, de amikor egy sem áll a rendelkezésemre, akkor olyasmit szeretnék látni a pályán, mint most. Nagyszerűen teljesítettek a srácok. Persze Darwin Núnez elérhető volt, de három meccset játszott le egymás után, és sűrű a menetrendünk, úgyhogy nem tartottam jó ötletnek, hogy ő kezdjen.”
A Liverpoolt nagy meglepetés nem fogja érni a hétvégén, szombaton ugyanis a Premier League-ben is összecsap a Brightonnal, ezúttal viszont hazai pályán.