RETRO RÁDIÓ

Magyaros Fradi: Hajnal Tamás üzent a károgóknak

MM
Szerző
MM
Létrehozva2024. 11. 08. 19:35

A sportigazgató szerint a helyén kell kezelni az El-diadalt. A kritikusok is láthatták, hogy a Fradiban öt magyar focista játszott a győztes nemzetközi meccsen.

A Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója, Hajnal Tamás szerint a helyén kell kezelni az ukrán Dinamo Kijev csütörtöki 4-0-s legyőzését az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Hajnal az M1 aktuális csatornán nyilatkozva értékelte a Fradi fölényes sikerét. 

Hajnal Tamás szerint most bizonyított a Fradi a kritikusoknak is
Hajnal Tamás szerint most bizonyított a Fradi a kritikusoknak is           Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

– Az első pillanattól kezdve jól játszottunk, a meccsterv jól működött – jelentette ki.

Hozzátette, az ukrán Vladiszlav Dubincsak 17. percben történt kiállítása az FTC játékosait is megzavarta egy kicsit, volt néhány letámadásbeli csúszásuk, illetve az ellenfélnek olyan mélységi beindulásai, amelyekre a magyar bajnoki címvédő nem reagált jól. Ezt leszámítva kontroll alatt tartották a mérkőzést, domináltak, magas labdaszerzéseik voltak, amelyekből gólokat tudtak szerezni.

– A ritmust magasan tudtuk tartani, sőt a második félidőben növeltük is. Nagyon jó volt, hogy nem elégedtünk meg a vezetéssel, megszereztük a második gólt, majd mentünk a harmadikért és a negyedikért is. A cserék lökést adtak a csapatnak, nagyon jó volt a csapatszellem a pályán – folytatta Hajnal.

A sportigazgató elmondta, bent volt az öltözőben a félidőben, ahol Pascal Jansen vezetőedző nagyon higgadtan mondta el csapatának a feladatokat a következő játékrészre, ennek pedig meg is lett az eredménye.

Még hogy kevés a magyar a Fradiban?!

Óriási dolog, nagyon örülünk ennek és büszkék is vagyunk rájuk, mindig kapunk emiatt kritikát, hogy kevés a magyar játékos, de most mindenki láthatja, hogy igenis foglalkozunk velük

– mondta Hajnal azzal kapcsolatban, hogy a Kijev elleni meccsen 5 magyar is győztes európai kupameccsen lépett pályára Fradi-mezben.

Külföldi szakportálok szerint a két győzelemmel és két vereséggel álló FTC-nek már több mint hetven százalék esélye van a továbbjutásra. A sportvezető ennek kapcsán elmondta, ők az elejétől fogva mondták, hogy ebben az új rendszerben szeretnének továbbjutni és a rájátszásba kerülni.

– Jó úton járunk, de még négy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A helyén kell kezelni ezt a sikert is, de sok önbizalmat lehet belőle meríteni. Nagyon jó érzésekkel jöttünk haza, ez a siker nagyon sokáig megmarad az emlékeinkben – nyilatkozta Hajnal Tamás.

Dübörög az EL!

A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az  EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.