tóth gabi
Zombori Gábor nem indult el 200 méter vegyesen csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 21 éves úszó betegség miatt lépett vissza a számtól.
Zombori vasárnap 14. volt 400 méter vegyesen, ezt követően azt mondta, hogy a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságon volt csúcsformában, ezt pedig nem sikerült egy hónappal később is hoznia, ezért nem vár sokat a folytatásban.
Mindez azt jelenti, hogy az olimpiák történetében első alkalommal nem lesz magyar döntős valamelyik vegyesúszó számban, melyeket 1964 óta rendeznek meg az ötkarikás játékokon.