RETRO RÁDIÓ

Borult a papírforma, a párizsi olimpián ismétlődött meg a budapesti dráma

B.
Szerző
B.
Létrehozva2024. 08. 08. 06:27
Frissítve2024. 08. 08. 08:41

A szerdai versenynap is kiemelkedő színvonalú finálékat tartogatott a párizsi olimpia atlétikaversenyein.

A leginkább várt futószám a férfi 400 méter döntője volt, melyen remek futásra volt kilátás, azután, hogy az elődöntőben hárman, az amerikai Quincy Hall, a grenadai Kirani James, és a zambiai Muzala Samukonga is 44 másodpercen belül futott, míg a friss Európa-csúcstartó brit Matthew Hudson-Smith 44.07-tel nyerte futamát.

A döntő aztán a vártnál is parádésabb végjátékot hozott, holott sokáig úgy tűnt, Hudson-Smith nyeri meg simán a versenyt. A brit vágtázó a célegyenesre komoly előnnyel fordult és egészen az utolsó méterekig stabilan az első helyen futott, Hall azonban az ötödik helyről, közel tízméteres hátrányt dolgozott le vele szemben, a cél előtt egy méterrel ment el mellette és egészen szenzációs, 43.40 másodperces idővel győzött, ami csupán 36 századdal marad el a világcsúcstól. A célba érve láthatóan roppant bosszús Hudson-Smith 43.44-re javította alig két hete felállított 43.74-es kontinensrekordját. A bronzérmet Samukonga szerezte meg, míg a 2012-es londoni bajnok Kirani Jamesnek csupán ötödik helyet ért 43.87-es eredménye.

Férfi diszkoszvetésben borult a papírforma, a világcsúcstartó Mykolas Alekna ugyanis csupán ezüstérmes lett, míg a tavalyi világbajnok, címvédő svéd Daniel Stahlnak meg kellett elégednie a hetedik hellyel, a 2022-es vb-győztes szlovén Kristjan Cehnek pedig a negyedikkel. A győzelmet kereken 70 méteres eredménnyel a jamaicai Roje Stona szerezte meg, három centivel túldobva Aleknát, míg a bronzérem a 69,31-ig jutó ausztrál Matthew Denny nyakába kerül.

Női rúdugrásban szinte megismétlődött a tavalyi budapesti világbajokság döntőjének végjátéka. A magyar fővárosban az amerikai Katie Moon és az ausztrál Nina Kennedy holtversenyben diadalmaskodott, ezúttal pedig ismét ők maradtak versenyben a legtovább. Igaz, ezúttal a kanadai Alysha Newman is "velük" tartott. Ők hárman átjutottak a 4,85 méteren, majd az ausztrál a 4,90-et is elsőre átugrotta, míg vetélytársai a 4,85-ön fejezték be a versenyt. Az ezüst Mooné, a bronz Newmané lett.

Férfi 3000 méter akadályon a hajrá döntött, melyben a címvédő marokkói Szufian el-Bakkali volt a leggyorsabb, megelőzve az amerikai Kenneth Rooksot és a kenyai Abraham Kibiwotot.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.