RETRO RÁDIÓ

Felcsúton tűnt fel a világ ötödik legtöbb pénzért eladott futballsztárja

LL
Szerző
LL
Létrehozva2024. 07. 16. 16:45

Kamaszként a Puskás-kupa gólkirálya volt Álvaro Morata. Azóta már 200 millió eurót adtak a klubjai a friss Eb-győztesért, ebben csak négyen előzik meg a világon.

Nagy napjait éli Álvaro Morata: a 31 éves futballista csapatkapitányként vezette Európa-bajnoki címig a spanyol válogatottat, az ünneplés után pedig napokon belül visszatérhet az olasz élvonalba. A Juventust két időszakban (2014-16, majd 2020-22) már szolgált csatárt az AC Milan tervezi kivásárolni az Atlético Madridtól, ahová még két évig köti szerződés. A 15 millió eurós (5,9 milliárd forint) vételárával Morata átlép egy álomhatárt, amit csak négy labdarúgó mondhat el magáról.

Morata vehette át a spanyolok Eb-trófeáját, és napokon belül aláírhat az AC Milanhoz
Morata vehette át a spanyolok Eb-trófeáját, és napokon belül aláírhat az AC Milanhoz / Fotó: AFP

A biztosra vehető milánói átigazolásával együtt, karrierje során már több mint 200 millió eurót (78 milliárd forint) adtak érte eddigi klubjai. Kétszer-kétszer a Juventus és az Atlético fizetett Moratáért egy nagy halom pénzt, egyszer-egyszer pedig a Real Madrid, valamint a Chelsea és most a Milan.

Értük fizették eddig a legtöbb pénzt:

1. Neymar (brazil, 3 átigazolás) 400 millió euró (157 milliárd forint);

2. Romelu Lukaku (belga, 7) 339,2 millió euró (133 milliárd forint);

3. Cristiano Ronaldo (portugál, 4) 247 millió euró (97 milliárd forint);

4. Ousmane Dembélé (francia, 3) 220 millió euró (86 milliárd forint);

5. Álvaro Morata (spanyol, 6) 189 millió euró (74 milliárd forint).

(Forrás: Transfermarkt)

Moratára egyébként már 16 éves korában, 2009-ben, Felcsúton felfigyelhettek a magyar futballrajongók. 

A Real Madrid ificsapatának sztárjaként ő volt a második Puskás-kupa gólkirálya (a friss Eb-győztesek közül hozzá a máig realos Daniel Carvajal is részt vett a magyar utánpótlástornán, még a 2008-as nyitányon).

Azóta Morata remek karriert futott be, most pedig olasz felesége révén is visszavágyik a Serie A-ba. 

A 2017-ben elvett Alice Campellóval már négy gyereküket nevelik.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.