RETRO RÁDIÓ

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

Jamie Carragher
LL
Szerző
LL
Létrehozva2024. 05. 25. 10:00

Jamie Carragher szerint csak most kezdődik a tánc: Szoboszlai Dominik az Európa-bajnokságon lesz igazán jó.

Amilyen felemásra sikeredett Szoboszlai Dominik első liverpooli szezonja, olyan ellentmondásos a megítélése is. Egy biztos: ősszel várakozáson felüli teljesítményt nyújtott, az újévi sérülése után azonban hullámzóbbá vált a játéka, több hibát követett el, és az idény végén jobbára már csereként számított rá Jürgen Klopp. A sajtóban és a szurkolói vélemények között is megszaporodtak a 23 éves magyar labdarúgót érintő kritikák, de az angol sztárklub legendás védője, Jamie Carragher nagyon is elismerően beszélt róla.

Szoboszlai (középen) bombagólt lőtt a sheffieldi bajnoki 94. percében
Szoboszlai Liverpoolban is bizonyított, de az Eb-n lehet majd igazán elemében       Fotó: AFP

Az egész felnőtt pályafutása során (1996-tól a 2013-as visszavonulásáig) a Liverpoolt szolgált, többek között Bajnokok Ligája-győztes exfutballista újabban szakkommentátorként dolgozik. A The Telegraph videójában elmondta: szerinte Szoboszlai kiválóan szerepelhet a nyári Európa-bajnokságon.

A magyarok az utóbbi időben jól teljesítettek és a liverpooli Szoboszlai a sztárjuk. Neki egy elég tisztességes első szezonja volt, és úgy gondolom, igazán jó Eb-t fog játszani

– mondta Carragher.

A magyar válogatott Eb-csoportmeccsei:

Június 15., 15.00 (Köln): Magyarország–Svájc;

Június 19., 18.00 (Stuttgart): Németország–Magyarország;

Június 23., 21.00 (Stuttgart): Skócia–Magyarország.

(Az első és második helyezettek mellett a négy legjobb csoporthamadik is továbbjut a nyolcaddöntőkbe.)

Talán Carragher is látta valamely magyar válogatottban mutatott Szoboszlai-parádét. Marco Rossi szövetégi kapitány ifjú csapatkapitányának mérlege az utóbbi 5 válogatott meccsén: 5 gól és 3 gólpassz, ráadásul nemzeti csapatunk éppen azóta (immár 14 mérkőzés óta) veretlen, hogy 2022 őszén átvette a karszalagot a visszavonult Szalai Ádámtól.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.