RETRO RÁDIÓ

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 05. 08. 07:30

Szépen-fokozatosan építette magát a Bundesligában az Union Berlin, amely tavaly kiharcolta a Bajnokok Ligája indulást. Idén azonban semmi nem a terv szerint alakul, a klubnak már a kiesés ellen kell harcolnia.

Az Union Berlin 2019-ben jutott fel a Bundesligába, és már az első évében bizonyította, hogy komoly céljai vannak. Rögtön sikerült a biztos bennmaradást jelentő 11. helyen végeznie, ezt követően évről évre javult a klub teljesítménye. Egy hetedik helyet az ötödik pozíció követte, tavaly pedig óriási bravúrt végrehajtva a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyen végzett.

firo : 28.04.2024, football, football, 1. League, 1. Bundesliga, season 2023/2024, Borussia Monchengladbach - Union Berlin
Ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt, most a kiesés ellen küzd az Union Berlin Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az Union a nyáron nem bízta a véletlenre, 12 új igazolással jelezte, hogy komolyan gondolja a nemzetközi kupaszereplést. Csakhogy az idei szezon közel sem úgy alakult, ahogy tervezte. A BL-ben bár szoros mérkőzéseket játszott egy nehéz csoportban (Real Madrid, Napoli, Braga), csoportutolsóként kiesett. A bajnokságban csapnivalóan játszott, a szezon elején a kieső pozícióba sodródott, aminek köszönhetően novemberben elköszöntek sikeredzőjüktől, Urs Fischertől.

A kispadot Nenad Bjelica vette át, akivel valamennyit javult a csapat eredményessége, ám a bajnokság végét alaposan elrontotta. 10 mérkőzésből mindössze egyet nyert meg, három döntetlen mellett pedig hat vereséget tud felmutatni. A klub két fordulóval a Bundesliga zárása előtt Bjelicát is menesztette, egyelőre az U19-es csapat edzője, Marco Grote lesz a vezetőedző.

Az Union Berlin jelenleg a 15. helyen áll 30 ponttal és csak egy ponttal előzi meg a már osztályozós helyen álló Mainzot. A hétvégén a berlini klubra kiesési rangadó vár, szombaton a 17. helyen szerénykedő Köln otthonában kell győzni.

Schäfer András 2022 januárjában érkezett az együtteshez. Az első féléve után meghatározó játékosa lett a klubnak, és a komoly sérülései után is mindig számítottak a szolgálataira. Nem véletlen, hogy nemrég a magyar válogatott középpályással hosszabbított a berlini csapat. Hiába azonban a friss kontraktus, egy kiesés esetén vélhetően alaposan megkérdőjeleződne a jövője.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.