RETRO RÁDIÓ

Sokkoló végjáték, hidegzuhany érte a magyar válogatottat

Létrehozva2024. 05. 01. 14:42

A magyar válogatott szerdán Romániával találkozott a bolzanói divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságon.

A japánok és a koreaiak elleni győzelem után a románok ellen folytatta a magyar csapat. Ahogy arra számítani lehetett, nehéz, kőkemény meccs volt. Habár a románok Olaszországtól és Szlovéniától is egyaránt 6-1-re kaptak ki, a magyar válogatott ellen mindent beleadtak. Az első két harmadban nem tudtunk föléjük kerekedni, csupán helyzetekig jutottunk, sőt, a magyar kapuban Bálizs Bencének is akadt védenivalója.

szurkolók
Fotó: Szigetváry Zsolt

A harmadik harmadban zúgott a lelátóról a "harcoljatok, harcoljatok" rigmus, a magyar közönség szokás szerint űzte, hajtotta Sebők Balázsékat. Hiába, tíz perccel a vége előtt a román válogatott szerezte meg a vezetést: egy korongszerzés után létszámfölényben indultak meg, és Péter Balázs pontos lövést küldött a jobb felsőbe. Hidegzuhanyként hatott a gól, öt perccel a vége előtt felharsant a "mindent bele", és 4 perc 20 másodperccel a vége előtt sikerült az egyenlítés: Hadobás lövésébe Hári szúrt bele, és a korong a román kapuba vágódott (1-1).

A folytatás azonban nem az volt, amire számítottunk: a magyar válogatott hiába támadott a győztes gólért, a románok ismét kontráztak, és Sándor a magyar kapuba gyömöszölte a pakkot. Sokkoló végjáték, Románia meglepetésre 2-1-re nyert.

A magyar csapat legközelebb pénteken, 19:30-kor a házigazda Olaszország ellen folytatja. Maradt esély a feljutásra, de ehhez többet nem hibázhat a válogatott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.