RETRO RÁDIÓ

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 05. 27. 13:00

Arne Slot érkezésével a Liverpool szeretné a támadósort megerősíteni. Az egyik legnagyobb kiszemelt a Sporting magyar származású gólvágója, Viktor Gyökeres.

Viktor Gyökeres magyar szülők gyermekeként Svédországban született 1998-ban, és a skandináv országban a korosztálya egyik legjobb focistájává vált. A középcsatár 2017-ben az U19-es Európa-bajnokságon és a svéd másodosztályban is gólkirály lett. A Sportinghoz tavaly nyáron került a Coventry-től, teljesítményével pedig rengeteg sztárcsapat figyelmét felkeltette.

Viktor Gyökeres rákerült a Liverpool radarjára Fotó: AFP

A Mandiner kiszúrta, hogy a legújabb kérő nem más, mint az angol bajnokság harmadik helyén végző Liverpool. A vörös mezes együttesben jelenleg Darwin Núnezen kívül nincs igazi középcsatár, Diogo Jota inkább hamis kilences, Cody Gakpo pedig a szélekről betörve érzi igazán jól magát. Az új vezetőedző, Arne Slot ezzel rögtön egy komoly erősítést kapna.

Gyökeres idén 50 tétmérkőzést játszott a Sportingban, mutatói pedig elképesztőek. 43 góllal és 15 gólpasszal zárta az első idényét, nem véletlen, hogy már a Liverpool érdeklődését is felkeltette. A bajnokságban 29 találattal lett gólkirály, de emellett 10 gólpasszt is kiosztott a társainak. Oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapata nagyon magabiztosan, Benficát és a Portót is megelőzve megnyerje a portugál bajnokságot. 34 bajnoki alatt 96 gólt szerzett Rúben Amorim együttese, ami szintén félelmetes statisztika.

Gyökeres szerződtetésében az egyetlen gondot a magas kivásárlási ára jeleni. Amelyik klub már a nyáron lecsapna rá, annak 100 millió eurót (38 milliárd forint) kell az asztalra letennie érte. Ha a Liverpool ezt megteszi, Szoboszlai Dominiknek magyar származású csapattársa lenne. Gyökeres 2021-ben a svéd válogatottat választotta.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.