RETRO RÁDIÓ

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

SK
Szerző
SK
Létrehozva2024. 03. 19. 10:00

A drukkerek már tudják, miért esett ki a Liverpool Manchesterben.

A nagy álom idén már biztosan nem fog megvalósulni, a Liverpool focicsapata a Ligakupa után az FA-kupát már biztosan nem fogja megnyerni. Pedig Szoboszlai Domonik is arról beszélt, nem elérhetetlen, hogy a szezonban mind a négy trófeát - a két angliai kupa mellett a bajnokságot és az Európa-ligát - is bezsebelje a gárda. Vasárnap azonban drámai meccsen kapott ki a csapat 4-3-ra a Manchester United otthonában. Hiába vezettek a Vörösök 2-1-re, a Manchester röviddel a lefújás után egyenlített, majd a hosszabbításban a 3-2-s előnyét sem tudta megtartani a Liverpool.

776115890
 Óriási csata volt Manchesterben Fotó: AFP

A szurkolók közül többen is Szoboszlaiék nyáron távozó menedzserét, Jürgen Kloppot hibáztatják a negyeddöntős búcsú miatt. Azt jól lehetett látni, hogy több liverpooli fizikálisan és mentálisan is "elfogyott" a hosszabbításra, rengeteg volt a bosszantó hiba. A szurkolók szerint a német szakember akkor hibázott, amikor három nappal a kupacsapata előtt szinte az alapcsapatával állt ki a Sparta Praha elleni Európa-liga meccsre (6-1). Pedig az a párharc már Csehországban eldőlt, a Pool ott is nyerni tudott 5-1-re. A liverpooli fiatalok pedig már így eddig is bizonyítottak, hogy lehet rájuk számítani, például a Ligakupa megnyert döntőjében.

Kloppnak pihentetnie kellett volna sokakat csütörtökön. Ha nem rotál, akkor baj lesz. Így semmit sem nyerünk

- írta a Pool közösségi oldalán az egyik értetlenkedő fanatikus.

Miért nem bízott jobban a fiatalokban?

- tette fel a kérdést egy drukker.

Magyar szempontból az is bosszantó, hogy Klopp már a 72. percben - elsőként - lecserélte Szoboszlai Dominikot, aki addig a csapat egyik legjobbja volt.

Egy dán újságíró rá is kérdezett nála a gárda erőnlétére, Klopp dühösen faképnél hagyta az illetőt - írja a Magyar Nemzet

A Liverpool a két kupaküzdelem után még harcban áll a bajnoki címért - az Arsenal csak jobb gólkülönbséggel előzi meg a tabellán Szoboszlaiékat - emellett az Európa-ligában is a negyeddöntőre készülhet. Ott az olasz Atalanta vár a csapatra.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.