RETRO RÁDIÓ

Ez kellemetlen volt, nagy pofont kapott a magyar pólóválogatott

CHI
Szerző
CHI
Létrehozva2024. 02. 13. 19:55

A magyar férfi vízilabda-válogatott Franciaországgal találkozott a dohai világbajnokság keddi negyeddöntőjében.

Az első negyed után 4-2-re vezettünk, majd a második menetben tovább növelte előnyét Varga Zsolt együttese, hiszen 7-3-re elhúzott. Könnyed játéknak ígérkezett a maradék idő, de a harmadik negyedben akadozott a magyar csapat teljesítménye, mindössze egy gólt dobtunk, miközben a franciák hármat, így 8-6-ra felzárkózott az ellenfél. Sajnos a folytatás még rosszabbra sikeredett.

VOGEL Soma
Vogel Soma (piros sapkában) és társai fájó vereséget szenvedtek Fotó: Kovács Tamás

A negyedik negyed elején a franciák újabb gólt szereztek, már csak 8-7-re vezettünk. Sőt, három és félperccel a vége előtt a gall válogatott egyenlített, 9-9-re állt a meccs, majd Vernoux révén már ők vezettek 10-9-re. Nagy bajba kerültünk, futottunk az eredmény után, Angyal emberelőnyben betalált, 10-10-re módosította az állást. Fél perccel a vége előtt a franciák a győzelemért támadtak, és Vernoux teljes létszámban gólt szerzett, a franciák 11-10-re nyertek.

Az eredmény azt jelenti, hogy a vb-címvédő magyar együttes az 5-8. helyért játszhat a vb-n.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.