RETRO RÁDIÓ

Kellettek a bombagólok, Szoboszlai ma végre kupát nyerhet

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 02. 25. 09:00

Idei első trófeáját szerezheti meg vasárnap este a Liverpool, amelynek a Chelsea lesz az ellenfele a Ligakupa döntőben (16:00, Match 4). Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett ebben a kupasorozatban, a magyar válogatott középpályás először érhet fel a csúcsra Angliában.

Újra a régi fényében tündököl a Liverpool, Jürgen Klopp az utolsó vörös mezes együttesnél töltött szezonja eddig nagyszerűen alakul. Az angol élvonalat vezetik, az Európa-ligában és az FA-kupában is versenyben van még, a Ligakupában pedig döntőre készül. Vasárnap a Chelsea ellen (16:00, Match 4) megszerezhetik idei első trófeájukat.

A Liverpool egy 4-1-es Luton elleni győzelemmel hangolt a vasárnapi kupadöntőre Fotó: AFP

A Liverpool a harmadik fordulóban csatlakozott be a sorozatba, a másodosztályú Leicester nem volt sétagalopp, de végül sikerült 3-1-re győzni. A Bournemouth aztán szintén megnehezítette a dolgukat (1-2), de a West Ham United ellen már kiütéses, 5-1-es siker született. Az oda-visszavágós elődöntőben 3-2-es összesítéssel ejtette ki a Fulhamet.

Szoboszlai Dominik sérülés miatt szinte biztosan lemarad a fináléról, de a középpályás így is sokat hozzátett csapata meneteléséhez. A Leicester City ellen csereként beállva, 1-1-es állásnál lőtt bombagólt, majd a negyeddöntőben a West Ham United kapuját is feltörte egy nagyszerű lövéssel (az volt a találkozó első találata). A 23 éves világsztár 2023-ban és 2022-ben is megnyerte a Német Kupát előző együttesével, az RB Leipziggal, a Salzburggal pedig négyszeres osztrák bajnok és háromszoros kupagyőztes volt. Liverpoolban ez lehet az első trófeája.

A Chelsea jóval többet szenvedett azért, hogy ott lehessen a Wembley-ben, annak ellenére, hogy nem volt igazán nehéz sorsolása. Már a második körben vért izzadt a negyedosztályú Wimbledon ellen (2-1), ezt követően legyőzte az élvonalbeli Brightont (1-0) és a Championshipben szereplő Blackburnt (2-0). A Newcastle United ellen a ráadás utolsó perceiben sikerült az egyenlítés majd tizenegyesek után jutott be az elődöntőbe. A Middlesbrough minimális előnyt szerzett (1-0) az elődöntő odavágóján, a Stamford Bridge-en viszont gálázott a londoni sztárcsapat (6-1).

Az idei forma alapján a Liverpool a találkozó esélyese, de a vörös mezes együttest rengeteg sérülés gyötri. Szoboszlai mellett Alisson, Trent Alexander-Arnold, Joel Matip, Curtis Jones, Thiago, Diego Jota, Darwin Nunez és Mohamed Szalah is kidőlt a csatasorból. A Pool eddig kilencszer nyerte meg a Ligakupát, legutóbb 2022-ben ért fel a csúcsra, a Chelsea ötször hódította el a trófeát, utoljára 2015-ben ünnepelhetett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.