RETRO RÁDIÓ

Áll a bál, már most óriási a káosz a Forma–1-ben

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 02. 11. 21:30

Még el sem kezdődött a 2024-es Forma–1-es szezon, de máris rengetegen várják a 2025-ös idényt, ahol Lewis Hamilton Ferrariba történő átigazolása alaposan felkavarta az állóvizet. Összeszedtük, mennyi minden változhat jövőre.

Idén is a Bahreini Nagydíjjal indul majd a Forma–1-es világbajnokság, azonban rendhagyó módon ezúttal március 2-án, szombaton lesz a futam a közelgő Ramadán miatt. Ennek a szezonnak szintén az elmúlt három évben vb-győztes Max Verstappen lesz a nagy esélye, Lewis Hamilton azonban a Ferrariba való átigazolásával viszont talán már most ellőtte az év legnagyobb meglepetését.

Lewis Hamilton és Charles Leclerc jövőre már egy csapatban fognak versenyezni Fotó: AFP

Azóta áll a bál a Száguldó Cirkuszban. A 39 éves, hétszeres világbajnok 2025-től versenyez majd az olasz istállónál, ez pedig alaposan felkavarta az állóvizet a pilótapiacon. Az már biztos, hogy a mezőny egyik legjobb csapatánál, a Mercedesnél üresedés lesz, ez pedig kiváló lehetőség sokak számára. A legnagyobb esélyesek között szerepel a Ferraritól távozni kényszerülő Carlos Sainz, az Alpine versenyzője, Esteban Ocon, a Williamsnél szárnyaló Alexander Albon és a Mercedes tartalékpilótája, Mick Schumacher.

A kulcsszereplő egyelőre Albonnak tűnik, akit a Red Bull is nagyon szeretne, mégpedig Sergio Pérez helyére, akinek az idény végén lejár a szerződése és a gyengébb eredményei miatt közel sem biztos a hosszabbítás. A thai-brit versenyzőt 2025 végéig köti kontraktus a Williamshez, a Red Bull pedig mérlegeli, hogy ezután csapjon-e le rá, vagy már jövőre kivásárolja.

„Majd meglátjuk, idővel eldől. Maradjunk annyiban, hogy 2024-re fókuszálok. A legfontosabb, hogy lépjünk előre 2025-re. Reálisan nézve, szeretnék a Williamsnél maradni. Ha a csapat olyan jó lesz, mint amilyennek remélem, akkor hosszú távú szerződésünk lesz” nyilatkozta sejtelmesen a jövőjéről Alexander Albon.

Verstappen 2028-ig biztosan a Red Bullnál marad, a Ferrarinál Leclerc és Hamilton párosa szintén hivatalos, Russell 2025-ig a Mercedesé, emellett Lando Norrist és Oscar Piastrit is 2025-ig köti a szerződése a McLarenhez, a többieknek azonban még nem biztosított a maradásuk. Fernando Alonso szintén kacérkodik a Red Bull-Mercedes páros valamelyikével, Sainz megvárhatja a 2026-os Audi beszállást, Pérez az Aston Martinhoz kerülhet.

Az „oldalvonalnál” várakozó tehetségek közül Theo Pourchaire, Felipe Drugovich, Frederik Vesti és Jack Doohan várja a lehetőséget, hogy a legnagyobbak között tudjon bizonyítani. A mostani mezőnyből 12 pilótának nincs érvényes szerződése 2025-re, Lance Stroll kontraktusának időtartamáról pedig nincs információ.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.