tóth gabi
Izland ellen zárja a csoportkört a magyar válogatott a németországi férfi kézilabda Európa-bajnokságon.
Továbbjutóként, igazi tét nélkül várja a ma este záró csoportmérkőzését a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely Izlanddal találkozik. Természetesen szenzációs a hangulat a magyar csapatnál, pláne miután vasárnap este több mint 1000 főnyi magyar közönség ünnepelte a csapatot Münchenben az Olympiahalléban.
Minden jó, ha jó a vége, bent vagyunk a középöntőben. Azt hiszem, nem sokan fogadtak volna arra, hogy két forduló után továbbjutunk ebből a nagyon erős négyesből. Ellenfeleink biztosan nem gondoltak arra, hogy megverjük őket. Iszonyatosan kiélezett ez a négyes, lement négy meccs, egy sem hozott 3 gólosnál nagyobb különbségű győzelmet. Egy-egy labdán, egy-egy jó vagy rossz döntésen múlik minden. Sokkal jobban játszottunk a szerbek ellen, mert az első meccs mindig nehéz. A montenegrói csapatot sokan lebecsülték, ez hiba volt. Izland ki is eshet, nagy lesz nekik a tét kedden ellenünk, főleg az olimpiai selejtező miatt. Minden meccset szeretnénk megnyerni és két ponttal továbbmenni a középdöntőbe, most ez a cél. Izland a legerősebb, de nem verhetetlen
– mondta Lékai-Kiss Ramóna férje, Lékai Máté az Origónak.
Bánhidi Bence remekelt a szerbek ellen, kilenc góllal járult hozzá a sikerhez, de úgy vélte, nem vele kell foglalkozni.
"A lényeg nem én vagyok, hanem a csapat, amely időnként csúszott-mászott, parádézott, de ami a lényeg: két meccset megnyert! Már Izland ellen kell felkészülni, a nyomás nem rajtunk, hanem rajtuk lesz, ennek megfelelően szeretnénk játszani."
Sipos Adrián szerint a magyar válogatott bebizonyította, hogy erős csoportból is képes továbbjutni.
Kevesen gondolták, hogy két meccs után a 12 között vagyunk. Már csak azért sem, mert a legutóbbi, hazai rendezésű Európa-bajnokság nagyon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ez minden sportolóban mély nyomot hagy, de az a lényeg, hogy mi hittünk magunkban és tudtuk, hogy képesek vagyunk jobb eredményre. Most megmutattuk, hogy egy ilyen erős négyesből s tovább tudtunk jutni. Izland ellen nincs veszítenivalónk, de nyerni kell ott is. Nekünk nem kell számolgatni, ez megnyugvással tölt el mindenkit. Most csak Izlanddal kell foglalkozni
– fogalmazott Sipos.
A magyar együttes pénteken Montenegrót 26-24-re győzte le, majd a szerbek elleni vasárnapi sikerrel biztosította helyét a középdöntőben. Kedden 20.30-tól pedig Izland ellen zárja a csoportkört.