RETRO RÁDIÓ

Nincs bírás Szoboszlai Dominikkal: elképesztő, amit művelt

ML
Szerző
ML
Létrehozva2023. 10. 06. 13:00

Szoboszlai Dominik már az első hónapokban alaposan letette a névjegyét az angol élvonalban. Egy nagyon fontos területen pedig rögtön az egész bajnokság legjobbja lett.

Szoboszlai Dominik az első pillanattól kezdve élvezte a Liverpool vezetőedzőjének, Jürgen Kloppnak a bizalmát, aki eddig minden angol bajnoki összecsapáson a kezdőcsapatba jelölte. Ennek pedig meg is lett a gyümölcse.

Szoboszlai nem találja a szavakat a Tottenham elleni rangadón történtek miatt, a Liverpool közleményt adott ki
Szoboszlai fáradhatatlanul robotol a Liverpoolban Fotó: AFP

Az adatelemzéssel foglalkozó PFF a Twitter-oldalán tette közzé, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya eddigi hét bajnoki fellépésén 83,6 kilométert "robotolt", ebben pedig a legjobb a világ talán legkeményebb bajnokságában. A kiemelkedő statisztika annak is köszönhető, hogy Szoboszlai eddig minden PL-találkozóját végigjátszotta. Erőnlétére már nyáron sem lehetett panasz, az állóképesség felmérő laktát teszten az előkelő második helyen végzett, csupán Mohamed Szalah előzte meg.

Csütörtök este a magyar válogatott csapatkapitánya a hajrára szállt be a Royale Union SG elleni Európa-liga csoportmérkőzésen (2-0), Jürgen Klopp viszont elmondta, hogy a nagy meccsterhelés miatt elővigyázatosságból pihentette Szoboszlait: „Korábban is mondtam, hogy milyen nehéz, amikor sérülés miatt öt játékos hiányzik. Most ez nincs így, a fiatalok is kitettek magukért, de azért három ember így sem játszhat a hét végén. Azon kell dolgozunk, hogy elkerüljük a sérüléshullámot, ami jelenleg nincs, és remélhetőleg így is marad”nyilatkozta a győzelem után Jürgen Klopp.  

Szoboszlai az Aston Villa ellen megszerezte első bajnoki gólját, az angol Ligakupában pedig a Leicester kapuját vette be egy pokoli nagy lövéssel. A Liverpool október 8-án, vasárnap délután a Brighton ellen mérkőzik meg, ezt követően válogatott meccsekkel folytatódik a szezon.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.