tóth gabi
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett a soron következő két szeptemberi (Szerbia, Csehország) összecsapásra. Horváth Krisztofer (Kecskemét), Kata Mihály (MTK Budapest) és Szuhodovszki Soma (Kecskemét) személyében három újonc került be csapatba.
A magyar labdarúgó-válogatott szeptemberben két mérkőzést játszik. Először szeptember 7-én, Szerbia ellen lesz egy kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtező, majd szeptember 10-én, a Puskás Arénában Csehországgal szemben egy felkészülési találkozó. A nemzeti együttes szövetségi kapitánya, Marco Rossi augusztus 29-én, kedden délelőtt keretet hirdetett.
A legnagyobb visszatérő Gulácsi Péter, aki közel egy év után került be újra a csapatba, miután felépült a sérüléséből.
„Úgy éreztük, hogy ez egy megfelelő pillanat, hogy meghívjuk. Dibuszra, Szappanosra és Demjénre számítok, Gulácsira még nem Szerbia ellen, a barátságos mérkőzésen azonban szívesen játszatnám” – nyilatkozta Gulácsiról Marco Rossi. „Próbálunk abban gondolkodni, hogy ne csak egy csoport játékosunk legyen, hanem, hogy kialakítsunk egy csapatot.”
Az olasz szakember három újoncnak is lehetőséget biztosított, Horváth Krisztofer (Kecskemét), Kata Mihály (MTK Budapest) és Szuhodovszki Soma (Kecskemét) készülhet az együttessel.
„Szuhodovszki nekem a tavalyi év eleje óta egy kellemes meglepetés volt. Sajátos technikai adottságai vannak, meglátjuk, hogyan teljesít, szeretnék neki játéklehetőséget adni” – emelte ki a Kecskemét középpályását az olasz tréner.
Kimaradt viszont az elmúlt mérkőzéseken alapember Bolla Bendegúz, akivel a Wolverhamptonnál nem számolnak, emiatt csak most lendülhet újra formába, miután kölcsönbe került a svájci Servette-hez. Hasonló a helyzet Németh Andrással, aki csak perceket kap a Hamburgnál, Kleinheisler László végül egy sérülés miatt nem tarthat a csapattal. Talán ennek is köszönhető, hogy Callum Styles az angol harmadosztályból tudott bekerülni a keretbe.
A válogatott szeptember 4-én, hétfőn kezdi majd meg a felkészülést Telkiben.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete Szerbia és Csehország ellen
Kapusok:
Demjén Patrik (MTK Budapest)
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők:
Balogh Botond (Parma)
Fiola Attila (Fehérvár FC)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Mocsi Attila (Rizespor)
Orbán Willi (RB Leipzig)
Szalai Attila (TSG Hoffenheim)
Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
Középpályások:
Kalmár Zsolt (Fehérvár FC)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Kerkez Milos (Bournemouth)
Nagy Ádám (AC Pisa)
Nego Loic (Le Havre AC)
Styles Callum (Barnsley FC)
Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai)
Csoboth Kevin (Újpest FC)
Gazdag Dániel (Philadelphia Union)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)
Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)