Létrehozva: 2023.06.22.

Szoboszlai bajban, 70 milliós igazolás érkezik Newcastle-be

Szoboszlai Dominikra is hatásra lévő átigazolást jelent be hamarosan a Newcastle United, amely több mint 70 millió euróért (26 milliárd forint) igazolja le az AC Milan középpályását, Sandro Tonalit.

Szoboszlai Dominik iránt már több hete érdeklődik a Newcastle United, a válogatott meccsek után most már valós ideje lesz az átigazoláson gondolkodni és dönteni. Könnyen lehet azonban, hogy az angol klub alternatívát talált, ugyanis hamarosan bejelenti az AC Milan középpályásnak, Sandro Tonalinak a leigazolását.

Szoboszlait évekkel ezelőtt kinézte az Arsenal - most újra ringbe szállnak érte az Ágyúsok?
Szoboszlai Dominik lecsúszhat a Newcastle-szerződésről Fotó: AFP

A 23 éves futballista a személyes feltételekben már megállapodott a „Szarkákkal”, a fizetése több mint a triplájára emelkedik majd, évi 8 millió euróra (3 milliárd forint), szerződése 2029 nyaráig szól majd. Most már csak a két klubnak kell dűlőre jutnia egymással, a Milan vezetősége 80 millió eurót (29 milliárd forint) kér, a Newcastle 70 millió eurót (26 milliárd forint) ajánlott, de a megegyezés itt is egyre közelebb, erősítette meg Daniele Longo, Gianluca Di Marzio és Nico Schira átigazolási szakértő is. Szoboszlai kivásárlási ára ugyanannyi, mint a Newcastle ajánlata Tonaliért.

Tonali és Szoboszlai eltérő szerepkört töltenek be a középpályán, a Newcastle-nél viszont mégis ugyanott játszanának. A 14-szeres olasz válogatott bár mélységi irányítóként érkezett három évvel ezelőtt Milánóba, ma már inkább box to box futballista lett. Szoboszlai kreatívabb, a támadásokat jobban segíti, mint Tonali, a Newcastle azonban 4-3-3-as formációt játszik, a 32-szeres magyar válogatott is inkább középen játszana, mint a jobbszélen. Bruno Guimaraes, Joe Willock és Joelinton személyében három kiváló belső középpályással már rendelkezik az angol klub, kérdés, hogy Tonali érkezésével juthat-e még Szoboszlainak is hely.

Az olasz futballista jelenleg az U21-es Európa-bajnokságon szerepel, a torna előtt közölte a Milan vezetőségével, hogy maradni szeretne, az új irányítók azonban elmondták neki, hogy el akarják adni. A Milant tulajdonló RedBird Capital Partners vezetője, Gerry Cardinale Paolo Maldini után újabb közönségkedvencet üldöz el Milánóból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája