Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
3 hónapja

Óriási túlerő, a Manchester City papíron eltapossa az Internazionálét

Szombaton Isztambulban összecsap a Bajnokok Ligája trófeájáért a Manchester City és az Internazionale. A találkozó esélyese az angol együttes, amely hatszor annyit költött a kezdő tizenegyére, mint az olaszok.

Szombat legkésőbb éjfél körül már mindenki tudni fogja, hogy az Internazionale vagy a Manchester City lett-e az idei Bajnokok Ligájának a nyertese. Az olasz együttes korábban már háromszor megnyerte a sorozatot, az angol klub „csupán” döntőig jutott, ott is a Chelsea végül kiénekelte a sajtot a szájából.

Jack Grealishért 117 millió eurót fizetett a Manchester City Fotó: AFP

Hiába a történelem, az esélyek a City mellett szólnak. Az angol csapat világsztárok sorát tudhatja magának, Erling Haaland megérkezésével pedig szinte legyőzhetetlen együttessé alakult. A bajnokságot és az FA-kupát megnyerték, a BL-ben pedig úgy jutottak el a fináléba, hogy az elődöntőben 4-0-ra kiütötték a tavalyi címvédő Real Madridot.

Az Inter kis túlzással az esélytelenek nyugalmával lép pályára, ám ez a szerep nagyon fekszik neki: a csoportkörben megelőzte az esélyesebb Barcelonát, a Porto után pedig a „sötét ló” Benficát és a Napolit kiejtő AC Milant is könnyedén kiejtette. Pep Guardiola végre teljesítheti a City nagy álmát, Simone Inzaghi személyében viszont emberére akadt, az olasz szakember a bajnokságban eddig nem tudott csodát csinálni, ellenben a kupasorozatokban rendre jól szerepel. Az Olasz Kupát mindkét évben megnyerte vele az Inter, a Szuperkupát pedig szintén elhódította a Milannal szemben.

A Manchester City kerete (1,05 milliárd euró) kétszer annyit ér, mint az Inter csapata (534 millió euró), a lényeges különbség viszont a kezdő tizenegyekre költött összegek különbsége. Az olaszok összesen 121,3 millió euróból állította össze a 11 játékosát, André Onana és Hakan Calhanoglu ingyen érkezett Milánó kék oldalára. Az angolok hatszor annyit, 635 millió eurót fordítottak az kezdőre. Ebből Jack Grealish egymaga került 117 millió euróba, ebből az árból az Inter gyakorlatilag egy csapatnyi játékost igazolt.

A 19-szeres olasz bajnok legdrágább transzfere Nicoló Barella 32 millió euróval, a Citynél csak Manuel Akanji (17 millió) és Ilkay Gündogan (27 millió) került olcsóbba.

Az Internazionale és a Manchester City várható kezdő tizenegye (zárójelben az átigazolási díjuk)

Inter: André Onana (ingyen), Matteo Darmian (3,3 millió euró), Alessandro Bastoni (31m), Francesco Acerbi (ingyen kölcsön), Denzel Dumfries (14m), Federico Dimarco (5m), Hakan Calhanoglu (ingyen), Nicoló Barella (32m), Marcelo Brozovic (8 m), Lautaro Martinez (25m), Edin Dzeko (3m). Összesen: 121,3 millió euró

Mancheser City: Ederson (40m), Kyle Walker (52m), John Stones (55m), Ruben Dias (71m), Manuel Akanji (17m), Rodri (70m), Ilkay Gündogan (27m), Jack Grealish (117m), Kevin De Bruyne (76m), Bernarndo Silva (50m), Erling Haaland (60m) Összesen: 635 millió euró

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások rázták meg Ukrajna több régióját, egymást érik a légiriadók

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

borsonline.hu

Kitűnően teljesít a bentlakásos iskolában a halva született Dorci

hirtv.hu

20. alkalommal rendezték meg a Muzsikál az erdő eseménysorozatot

life.hu

Kényszerbetegségéről vallott David Beckham: ő maga is úgy érzi, hogy nagyon nem normális, amit művel

origo.hu

Keresztelő közben szakadt le egy templom teteje, rengeteg a halott - képek

travelo.hu

Ezt nézzétek! Forró homokban készül a bársonyos török kávé

ripost.hu

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Dráma a stadionban: könnyeikkel küszködve nézték társai, ahogy újraélesztették a földön fekvő kapust

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

BL-győztes az NB I-ben, Sztankovicsot egy hét alatt megszerették a fradisták

KIAJOBB

Szombaton érdemes meccsre menni, rangadókkal tér vissza az NB I

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat: Vasárnap óriási ünnep jöhet a Forma-1-ben

KIAJOBB

"Mindenki lázban ég" - elképesztő programokkal várják a Fradit Nagyecseden

KIAJOBB

Pletyka Szoboszlai italozásáról, Liu Shaoang Kínából üzent a magyaroknak

KIAJOBB

„Egyetlen esélyünk van” – Dárdai Pál nem kertelt a rangadó előtt

KIAJOBB

Szoboszlaira újra fölfigyeltek a Real Madridnál

KIAJOBB

Újabb szenzációs sikert aratott a világcsúcstartó magyar lány