tóth gabi
Akkor és most a számok nyelvén, Marco Rossi kinevezése óta. Nem csak a játék és az eredmények javulnak. Ötször annyi néző, negyedik helyett első kalap, és mennyi szép győzelem!
A magyar labdarúgó-válogatottat immár ötödik éve dirigáló Marco Rossi nem véletlenül lépked előre a szövetségi kapitányok rangsorában. Időrendben ő már az 55. szakember a poszton, de az irányításával megvívott mérkőzések számában már 4., a győzelmeit tekintve pedig 3. a listán. Vezetésével előbb "óriásölővé" vált a nemzeti tizenegy – tétmeccseken, selejtezőkön, Európa-bajnokságon, Nemzetek Ligája-sorozatban is gyakran döntetlent ért el vagy le is győzte sokkal esélyesebb ellenfeleit –, a legutóbbi, Bulgária elleni Eb-selejtezőn pedig egy tán még nehezebb lépcsőfokot vett magabiztosan: favoritként is simán hozta a papírformát.
A Ripost most néhány más szempontokból is igyekszik rávilágítani, mennyit fejlődött az olasz szakvezető irányítása idején a magyar válogatott: a kinevezésétől napjainkig, vagy ha úgy tetszik, Rossi első meccsétől, a finnországi 1-0-s vereségtől a bolgárok elleni parádés első félidővel megnyert 3-0-ig (mindennel együtt 51 meccsen 25 győzelem, 10 döntetlen és 16 vereség a mérlege).
Miután a Honvédot 24 év után csodával határos magyar bajnoki címre, majd a felvidéki DAC-ot a szlovák bajnokság dobogósaként 25 év után európai kupaszereplésre vezette, Marco Rossit 2018. június 19-én nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányának. Az óriási mellényúlásnak bizonyult belga Georges Leekens helyét vette át.
A Nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján akkor az 51. helyet foglalta el a magyar csapat – most a 36. a sorban. Akkor az európai válogatottak közül 29 előzte meg – most csak 17.
Akkor (2018 decemberében) Magyarország a negyedik kalapba került a 2020-as Eb selejtezőinek sorsolásán – míg a mostani kvalifikációs sorozatra már az első kalapból húzták ki a mieinket.
A mértékadó Transfermarkt mutatói alapján akkor 85,88 millió euró (mai árfolyamon 32,7 milliárd forint) volt az összes, 46 kerettag becsült értéke. Ehhez képest most úgy taksálják 108,65 millió euróra (41,3 milliárd forint) a válogatott értékét, hogy az öt évvel ezelőtti létszám alig több mint a felét, csak az első 2023-as Rossi-keret 24 tagját vették számba. Azaz többek között a sérült Gulácsi Péter (6 millió euró), Schäfer András (5 millió euró) vagy éppen Callum Styles (3,5 millió euró) visszatérésével, és idén újabb meghívottakkal együtt jelentősen tovább nyílik majd az olló a két érték között.
A fejlődés könnyebben nyomon követhető a kerettagok átlagos értékét megvizsgálva: ez 2018-ban 1,87 millió euró (700 millió forint) volt, most 4,53 millió euró (1,7 milliárd forint).
A legtöbbre taksált játékosunk akkor Orbán Willi volt (20 millió euró, azaz 7,6 milliárd forint), míg most Szoboszlai Dominik (35 millió euró, azaz 13,3 milliárd forint).
Mindezek és az egyre javuló eredmények fényében az is örömteli, hogy a kerettagok 2018-as átlagéletkora (26,65 év) mára 25,83 évre csökkent.
A legnagyobb különbséget mégis a válogatott hazai meccseinek átlagnézőszáma mutatja. Míg öt évvel ezelőtt – nem számítva a görögök elleni zártkapus NL-találkozót! – nem érte el a 10 ezres határt sem (9261 fő). Ez a tavalyi mérkőzésekre 44.846-os átlagra ugrott, míg az idei két meccs adatai: az észtek elleni felkészülési találkozót 41 ezren, a bolgárok elleni első Eb-selejtezőt pedig 60 ezer szurkoló nézte végig a helyszínen.
Igaz, 2018-ban még a Groupama Arénában volt otthon a válogatott, a következő évben átadott Puskás Aréna befogadóképessége pedig annak a többszöröse, de ha akkoriban a Fradi stadionjába még félházat sem vonzott a nemzeti csapat, akkor ennek szempontunkból semmi jelentősége.
– Óriási fejlődés és egy csodálatos utazás, amiről soha nem is álmodtam, hogy megélhetem. Köszönöm a játékosok elkötelezettségét és teljesítményét, valamint a szurkolók támogatását és az elképesztő szeretetet – üzente Rossi még a bolgárok elleni meccs előtt, amikor elért az 50. meccséhez a magyar válogatott élén.