RETRO RÁDIÓ

Botrányos Real Madrid: ki akarták utálni a Ronaldo-utódot

ml
Szerző
ml
Létrehozva2023. 02. 17. 19:15
Frissítve2023. 02. 28. 12:40

Már az átigazolása után elképesztő nyomás helyeződött az akkor még kamasz Vinícius Júniorra, úgy tűnt, nem tud megfelelni a Real Madrid elvárásainak. Az elmúlt két évben azonban szenzációs formában játszik, Carlo Ancelotti vezetőedző nem is győzte dicsérni.

Múlt hét szombaton a 100. hivatalos trófeáját szerezte meg a Real Madrid, amely a Klubvilágbajnokság döntőjében 5-3-ra legyőzte a szaúdi al-Hilalt. A finálé hőse Vinícius Júnior volt, aki két gólt is szerzett, emellett pedig egy gólpasszt is kiosztott. A lefújás után a mérkőzés legjobbjának választották meg, Carlo Ancelotti, a madridiak vezetőedzője pedig nem győzte dicsérni.

Vinícius Júnior az elmúlt két évben a Real Madrid vezére lettFotó: AFP

"Vini a tavalyi év eleje óta folyamatosan halad előre" – méltatta a brazilt Ancelotti.

Nagyon elégedettek vagyunk vele, mindenekelőtt azért, mert mindig fejlődik, hatékonyabb, gólokat szerez és minden mérkőzésen képes a különbséget jelenteni.

Minden sorozatot figyelembe véve a 22 éves szélső már 16 gólnál tart, tavaly 22-ig jutott, jó esélye van arra, hogy rekordját idén is megdöntse. A tavalyi katari világbajnokságon is alapember futballista sokáig úgy tűnt, képtelen lesz beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Mindössze 16 éves volt, amikor a Real Madrid 2017 nyarán bejelentette, hogy 45 millió euró ellenében (17 milliárd forint) szerződteti a Flamengótól. Vini Jr. egy évet még a nevelőegyesületénél töltött, 2018-tól lett a királyiak játékosa, pont akkor, amikor Crisitano Ronaldo a Juventushoz igazolt, sokan a brazilban látták a portugál utódját. A kezdet nehéz volt neki: sebessége és technikája ígéretes volt, azonban a kulcsszituációkban, főleg a kapu előtt rendre rossz döntéseket hozott, első éveiben nem ment neki a játék. 

Olyannyira, hogy egy 2020 októberében megrendezett Borussia Mönchengladbach-Real Madrid Bajnokok Ligája mérkőzésnek félidejében Karim Benzema a következőket mondta Ferland Mendy csapattársának Viníciusról:

Testvér, ne passzolj neki! Anyámra esküszöm, ellenünk játszik

 – alázta meg a brazilt Benzema. A második félidőben egyetlen passzt sem adott a szélsőnek.

Vinícius azonban képes volt felállni a padlóról, tavaly az ő góljával nyerte meg a BL-t a Real Madrid, amely idén győzelemmel kezdett az egyenes kieséses szakaszban a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntőjében. A Real 5-2-re nyert Liverpoolban, Vinícus két gólt szerzett, egyet előkészített.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.