RETRO RÁDIÓ

Rég láttunk ilyet, óriási esélyt kapott Marco Rossi csapata

Létrehozva2022. 10. 10. 09:00
Frissítve2022. 10. 10. 09:11

Megszólalt a magyar foci legendája.

Remek Nemzetek Ligája-szerepléssel az első kalapból várta az Eb-sorsolást a magyar fociválogatott, s végre a szerencse sem pártolt el mellőlünk.

Lehet, a sorsolás előtt megkérem, hogy rúgjanak ki, aztán utána újra szerződtethetnek

– Marco Rossi a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya mondta ezt annak kapcsán, hogy eddig sosem volt szerencséje a csoportok sorsolására. Szerencsére maradt az olasz szakember, s most igazából nem panaszkodhat ő sem. Szerbia ugyan erős ellenfélnek tűnik, de Montenegró, Bulgária és Litvánia is verhető… 

Rossi kedden hazájában, Olaszország vendégeként dirigálja a magyar válogatottat
Fotó: AFP

A magyar válogatott legendás csatára, Kovács Kálmán is a szerencséről beszélt.

"Korábban gyakran úgy jártunk, hogy egy-egy ilyen sorsolás után azt mondtunk, van esélyünk, aztán a végére kiderült, hogy mégsem volt. Szerintem most nem így lesz! Nyilván lesznek szoros ki-ki meccseink, és lehet a csoportban a vártnál jobban teljesítő meglepetéscsapat is, de szinte biztosan megszerezzük az első két hely valamelyikét. Kicsit meglepett, hogy a magyar válogatott az első kalapba tudott kerülni, miközben például a világbajnok Franciaország csak a másodikba, de minket ez ne zavarjon, főleg, miután a sorsoláson sikerült elkerülnünk a franciákat és az angolokat is. A mi kezünkben van a sorsunk. Marco Rossi csapata az eddigi eredményeivel beárazta magát, már csak tartani kell ezt a szintet" – mondta a Borsnak az 1986-os világbajnokságot is megjárt egykori gólerős csatár.
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.