tóth gabi
Mesébe illő történet Tatjana Mariáé: a „veterán” német teniszezőnő 15 hónappal a második szülése után, csütörtökön bejuthat Wimbledon női döntőjébe. Örül 21 éve tartó profi pályafutása kiugróan legjobb szereplésének, de marad, aki volt: élete versenye közben sem bízza másra a pelenkázást.
Lengyel származású, de francia férjével (egyben edző-menedzserével) az Egyesült Államokban élő német teniszezőnő az angol nyílt teniszbajnokság új sztárja.
Az egy hónap múlva már 35 éves Tatjana Maria a csütörtöki wimbledoni elődöntőjére is pelenkázással és két kislánya pesztrálásával készül a 101 hellyel elé sorolt, világranglista-második tunéziai Ons Jabeur ellen.
Számomra az a legfontosabb az életben, hogy két gyerekem van. Belegondolni is őrület, hogy elődöntős vagyok Wimbledonban, de ettől még édesanya maradok, és semmi sem tehet ennél büszkébbé. Továbbra is én cserélem a kicsi pelenkáját, reggelente pedig segítem a nagyobbik edzését
– mesélte a 8 éves Charlotte és a 15 hónapos Cecilia mamája.
A 34 évesen szinte az ismeretlenségből kitört teniszezőnő apja, Heinrich Malek lengyel válogatott kézilabdázó volt. Tatjana kilenc éve ment feleségül francia edzőjéhez és menedzseréhez, Charles-Edouard Mariához. Első lányuk, Charlotte 2013 decemberében, míg Cecilia 2021 áprilisában született.
Negyeddöntőbeli legyőzöttje (4:6, 6:2, 7:5), a 12 évvel fiatalabb Jule Niemeier is róla áradozott:
– Elképesztő, amit családként művelnek itt. A teniszcirkusz mindennapjait két kisgyerekkel így végigcsinálni: ez hihetetlen! Ha valaki megérdemli, akkor ő – mondta a korrekordokat is döntő, bő két évtizednyi pályafutása során Grand Slam-tornán legfeljebb a legjobb 32-ig jutó Mariáról.