KIAJOBB

Szerző ripost

1 éve

Csodagyerek, kilencévesen felnőttek ellen remekel a magyar kislány

Még 10 éves sincs a kislány, és már a felnőtt férfiak ellen vette fel a küzdelmet a zöld asztalnál. Fazekas Lizett az NB I-ben mérkőzött meg az ellenfelekkel, akik között egykori válogatott versenyző is volt.

Szerző ripost

Alig érte fel a pingpongasztalt az ötéves Lizi, amikor édesapja elvitte magával az egyik edzésére. Fazekas Péter a válogatott korábbi versenyzője szerint kislánya már az első alkalommal beleszeretett a pingpongba. Igaz, akkor még csak érdekes rosszalkodásnak tekintette, hogy kergeti a pattogó labdát a földön, bemászhat az asztal alá érte. Ma már korosztályának a legjobbja, és nem csak Magyarországon.

Fotó: Mura Laszlo

„Sok munka van abban, hogy Lizi ilyen ügyesen pingpongozik már” – mesélte a büszke papa. „Nem csak az edzőteremben, hanem otthon is gyakorol. A High Life SE igazolt versenyzője már, de azért otthon én is tréningezek vele. Nekem is jó, hiszen még mindig a Celldömölk játékosa vagyok, ahol Klampár Tibor az edzőm.”

Lizi csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy bekerül a fiúk közé a csapatba, de nem izgult különösebben. 

Apukámék második csapata ellen játszhattam, de egy cseppet sem izgultam – ismerte el Lizett. –„Azt beszéltük meg a papával, hogy vegyem úgy az egészet, mintha egy jót edzenék. Bevallom, azért nagyon köszönöm az ellenfeleimnek, hogy 'vigyáztak' rám. Szóval nagyon élveztem a játékot.”

Fazekas Péter szerint lányának azért ment könnyebben a „beugrás”, mert a hétköznapokon is általában fiúkkal tréningezik, illetve nála jobb, erősebb ellenfelekkel játszik.

„Kriston Danitól még egy szettet is ellopott, igaz, ehhez volt némi köze Daninak is” – mesélte a papa. Köszönet a srácoknak, hogy világcsúcstartó lett a lányomból, mert még nem hallottam olyan kislányról, aki kilencévesen a felnőtt első osztályban, hivatalos meccsen játszott. Ez történelmi eredmény.”

Lizinek sűrű a programja a szünidőben. A győri világfesztiválon már túl van, az U11-es korosztályt megnyerte, az U13-ban pedig bronzérmes lett.

„Nemsokára Németországba megy edzőtáborba, majd onnan egy itthoniban folytatja Karsai Ferenc mester irányításával. Remélem Feri bácsi – aki egykoron egyéni világbajnokot faragott az osztrák, Werner Schlagerből – Lizit is jól felkészíti az augusztus végi, franciaországi Euro Mini Champs-ra.”

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Majd kiesnek a falatnyi bikiniből Pap Dorci formás mellei - képek

origo.hu

Kicsúsztak a szűk, csipkés bodyból az Ázsia Expressz új sztárjának mellei - kép

borsonline.hu

A fia lehetne: nem hiszed el, kivel állt össze Nótár Mary

magyarnemzet.hu

Zaharova elárulta, kik állhatnak a szevasztopoli támadás mögött + videó

ripost.hu

Óriási félreértés, azonnal reagáltak a Liu testvérek Kínában

mandiner.hu

Kapufás bombagól – másodszor is betalált a Liverpoolban Szoboszlai Dominik (videó)

origo.hu

Shakira nem szégyelli bevallani, még mindig padlón van Piqué miatt - kép

lakaskultura.hu

Elképesztően merész átalakítás: bugyikék retró fürdőszobából antracit ékszerdoboz!

ripost.hu

Novák Katalin a Guns N' Roses sztárjával találkozott - Fotó

ripost.hu

Lebuktak: cserélt a koldusmaffia a Vörösmarty téren - videó

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

BL-győztes az NB I-ben, Sztankovicsot egy hét alatt megszerették a fradisták

KIAJOBB

Szombaton érdemes meccsre menni, rangadókkal tér vissza az NB I

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat: Vasárnap óriási ünnep jöhet a Forma-1-ben

KIAJOBB

"Mindenki lázban ég" - elképesztő programokkal várják a Fradit Nagyecseden

KIAJOBB

Újabb szenzációs sikert aratott a világcsúcstartó magyar lány

KIAJOBB

Foci Eb-t rendez Magyarország

KIAJOBB

Ez már hadüzenet! Világbajnok riválisát győzné le a párizsi olimpiáért a magyar bringás

KIAJOBB

Mozgássérült fiatalok versenyeztek együtt testépítő sportolókkal