RETRO RÁDIÓ

Figyelmeztet a szakember, ez vár mostantól Milák Kristófra

775365963
gg
Szerző
gg
Létrehozva2022. 06. 25. 18:00

A korábbi kapitány szerint a jelen mellett a jövő is a világbajnoké.

Hargitay András aki vegyesúszóként és pillangózóként is a világ legjobbja volt egykoron, megkülönböztetett figyelemmel kiséri a huszonéves világklasszis Milák Kristóf pályafutását.  Nyomon követte az ifjúsági, a junior korszakát, amikor zsákszámra szállította érmeket a versenyekről, de amikor az ifjúsági olimpián 2018-ban, Buenos Airesben három aranyérmet nyert, már nem csak ő kapta fel a fejét Milák eredményei láttán, hanem a világ is figyelni kezdte a magyar titánt.

Most nem igazán látok a medencében túl veszélyes ellenfelet számára 200 méteren 

– kezdte Hargitay András. –  "Annyival jobb a mezőnynél, hogy az már megdöbbentő. Kétszázon – ahogy a fináléban csinálta – méterekkel megelőzni az ellenfeleket, fantasztikus teljesítmény. Ilyenre csak kivételes tehetségek, egyéniségek képesek. Kristóf pedig ilyen."

Fotó: KOVACS PETER

 

Hargitay úgy véli, jelen állás szerint – Dressellel vagy nélküle – egyeduralkodó a pillangóúszás trónján a magyar olimpiai bajnok. Kiemelte, hogy attól (is) világklasszis Milák Kristóf, hogy őt nem az időeredmények motiválják, nem akar minden áron, állandóan csúcsokat dönteni, viszont a győzelemért megtesz mindent, mert imád nyerni.

Fotó: Földi D. Attila

 

A győzelem izgatja a legjobban, ez motiválja és bízom abban, hogy még hosszú évekig így is marad. Azt már említettem, hogy fiatalon robbant be, lett nagy bajnok, de úgy vélem, mostantól elkezdődik számára a "még nehezebb világ" 

– figyelmeztetett Hargitay. "A fiatalságának minden előnyét kihasználva kergette meg és győzte le a nála idősebb, tapasztaltabb öregeket, de most fordult a kocka. Milák Kristóf bekerült az ellenfelek célkeresztjébe, ezután már mindenki őt, a nagy bajnokot akarja letaszítani a trónjáról. Nem lesz könnyű dolguk, pláne, ha Kristóf ezután is képes lesz mindig legyőzni önmagát, tapasztalatból mondom, ez az egyik legfontosabb dolog, ami a csúcson maradáshoz elengedhetetlen."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.