RETRO RÁDIÓ

Élete nagy dobására készül a Giro magyar hőse

Élete nagy dobására készül a Giro magyar hőse
Létrehozva2022. 05. 08. 12:00

Tavaly nagyot ment, idén még nagyobbat durrantana.

Ma a harmadik szakasszal folytatódik, és zárul a Giro d'Italia magyarországi rajtja. A versenyzők Kaposvár és Balatonfüred között tekernek majd, a mezőnyben három magyarral. Közülük egyértelműen Valter Attila volt a legnagyobb sztár, aki tavaly három napon át vezette az összetett versenyt a Girón. Ő élete szakaszairól beszélt akkor, amikor a hazai viadalok szóba kerültek.
"Pszichésen, mentálisan nagyon felkészültem. Csodás lenne, ha egy szakaszgyőzelmet tudnék szerezni, de a legfontosabb, hogy élvezzek minden egyes megtett kilométert. Emellett a szurkolók is élvezzék, hogy nálunk rendezik a világ egyik legnagyobb versenyét" - mondta lapunknak Valter.

Fotó: Árvai Károly


A résztvevők a három nap alatt csodálatos tájakon kerekeznek, bár Valter szerint a viadal közben nem tudnak a látványban csodálkozni. A vasárnapi zárás után kedden Olaszországban folytatódik a viadal, ahol Valternek komoly célja van. Meg szeretné javítani tavalyi, összetettbeli helyezését.
"Két éve indultam először a Girón  tavaly már a tizennegyedik voltam összetettben. Ha ezt a számot megfelezzük, s elérem a hetedik helyet, akkor az számomra a világ csodája lenne. A szurkolói dopping sokat segíthet, átlendíthet a kezdeti nehézségeken. De nem, nem görcsölök, odateszem magam, várom az ismerős hegyeket, lankákat, aztán ami kisül ebből, azzal elégedett leszek"

– mondta lapunknak a viadal előtt Valter, aki a vasárnapi szakasznak a 40. helyről vág neki.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.