Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.13.

Kötelező a győzelem, kulcsmeccs vár a Fradira a BL-ben

Idegenbeli visszavágó vár a Ferencvárosra kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Hétfőn este már a meccs helyszínén, Koszovóban edzett a Ferencváros labdarúgó-csapata, amely kedden 20 órától a Pristhina ellen lép pályára a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján. Az első mérkőzésen a magyar együttes 3-0-ra győzött, vagyis masszív előnnyel várja a találkozót.

Tokmac a mostani selejtezőkön is főszereplő lehet
Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Amíg azonban a budapesti első mérkőzésen kilencezer néző szurkolt, addig a koszovói meccset zárt kapuk mögött rendezik meg. Azt már a selejtezősorozat kezdete előtt tudni lehetett, hogy az UEFA a járványügyi helyzetre tekintettel nem engedélyezi a vendégszurkolók bejutását a mérkőzésekre. Aztán a koszovói bajnokcsapat vezetősége úgy határozott, hazai drukkereket sem léphetnek be a stadionba.

Az FTC kulcsemberén, Tokmac Nguenen a visszavágón is sok múlhat. A norvég csatár a Ferencváros nemzetközi kupaselejtezőin kiváló formát mutat: 14 mérkőzésen nyolc gólt szerzett, és négy gólpasszt adott. Egy hete az odavágón is az ő találatával szerezte meg a vezetést a zöld-fehér csapat.

A Ferencváros a Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében. Ha nem jutna tovább, a Konferencia Ligába átkerülve a walesi Connah's Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét