Létrehozva: 2021.07.01.

Ennyit kaszál Fucsovics a wimbledoni füvön

Juniorként megnyerte a füves pályás tornát, de az utóbbi tíz évben idén jutott a legmesszebb a profik között. A folytatás sem reménytelen.

Amikor Fucsovics Márton 2010-ben, 18 évesen megnyerte a juniorkorú fiúk küzdelmét Wimbledonban, aligha gondlta, hogy a profi karrierje során később nem a londoni „szent gyepen” lesz a legeredményesebb a Grand Slam-tornákon. Márpedig míg az Australian Openen és a Roland Garroson is eljutott már a negyedik körig, Wimbledonban szerdán sikerült először beverekednie magát a harmadik fordulóba, azaz a legjobb 32 közé.

Fucsovics felnőtt pályafutása legjobbját futja Wimbledonban
Fotó: AFP

29 éves teniszezőnk maga is furcsálja ezt.

„Wimbledon eddig nem igazán sült el jól nekem, nem is értem miért, pedig szeretek füvön játszani. Úgy érzem, most elkaptam a fonalat, nyerni akarok a következő meccsemen is”

- tekintett előre a harmadik fordulóra a magyar játékos.

A nyolcaddöntőbe jutásért Diego Schwartzman lesz az ellenfele. A pénteki meccs esélyese a világranglistán 11. argentin (Marcit a 48. helyre sorolják), de füvön kiegyenlítettek az erőviszonyaik.

Fucsovics már így is legalább 115 ezer fonttal (47 millió forint) gazdagodik Wimbledonban, de újabb siker esetén ez 181 ezer fontra (74 millió forint) hízna a pénzdíja. Ráadásul legjobb teniszezőnk párosban (az olasz Stefano Travaglia oldalán) és vegyespárosban (Babos Tímea partnereként) is játszik még.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, borzasztó dolog derült ki a gyorsételekről

origo.hu

Elképesztő fotók kerültek elő Szandi múltjából

mindmegette.hu

Csodaszer a konyhából, ami ragyogó tisztává varázsolja a zuhanykabin üvegfelületét

hirtv.hu

Kiderült, ki írta az elhíresült adatvédelmi nyilatkozatot

ripost.hu

Súlyos doppingbotrány, Kapás Bogi olimpiai érmet kaphat utólag

mandiner.hu

Elborzadt Bayer Zsolt: Micsoda világ, micsoda társadalom az, amelyik így néz ki, s ahol ilyen zombik tengetik nyomorult életüket?

origo.hu

Az aljas zenediktátor évekig kínozta, az élete tönkrement, borzalmas kínok közt halt meg

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Elárasztanak minket a poloskák, ilyen veszélyesek még sosem voltak

ripost.hu

Dühöngött és sírt Harry herceg, ez volt az utolsó csepp a pohárban

ripost.hu

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Gyermeke születése után azonnal elvált, és eljegyzett egy felnőttfilmes szépséget a világbajnok

KIAJOBB

„Ez nem lesz babazsúr" - kőkemény csata vár a Fradira a bajnoki cím után

KIAJOBB

Szoboszlai megint kimarad? Ezért kaphatott perceket a magyar focista

KIAJOBB

Ebből mi lesz? Szoboszlai Dominik balhés edzőt kaphat Liverpoolban