Létrehozva: 2021.07.16.

Mennyből a pokolba, óriási trauma érte a magyar Eb-hősöket

Néhány hete még ünnepelték a magyar labdarúgókat, akik közül többen is megjárták a poklot csütörtökön.

A MOL Fehérvár FC az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében: Szabics Imre együttese a hazai 1-1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kapott ki az örmény Ararat Jereván vendégeként.

Öröm után kiesés, a Fehérvár búcsúzott a nemzetközi porondról (Fotó: MTI)

A magyar csapatban három olyan játékos is pályára lépett, akiket néhány hete még az egész ország ünnepelt az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményük miatt. Fiola Attila, Loic Nego és Nikolics Nemanja végig pályán voltak a jerevániak ellen. A kiesés számukra azt jelenti, a mennyből a pokolba zuhantak. Nikolics nem kertelt, ez az ő felelősségük.

„Nehéz értékelni, érzelmileg nagyon nehezemre esett ez a vereség, hat éve vagyok a klubnál és ez volt a legdurvább. Vállalni kell a felelősséget, nem érdemeltük meg a továbbjutást, mindenkinek magába kell néznie és feltennie a kérdést, hogy mik a céljaik a jövőben. Mert ez nem elég ennél a klubnál. Itt minden feltétel adott, hogy egy játékos elérje a célját, amiért elkezdett focizni, trófeákat nyerni, sikeresek lenni. Ez a forma messze van azoktól a céloktól, azokért sokkal többet kell tennünk. Ezt csak együtt tudjuk megoldani. Saját magadban kell keresni hibát először, hol lehet még fejlődni, hogy a játékod méltó legyen ehhez a klubhoz. Ez csak a játékosokon múlik.”

Eközben a Puskás Akadémia bejutott a második fordulóba a Konferencia Liga selejtezőjében: Hornyák Zsolt együttese az idegenbeli 1-1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra nyert otthon a finn Inter Turku ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt