Létrehozva: 2021.03.01.

Gulácsi Péternek elege lett, majdnem visszavonult

Klasszis focikapusunk az utóbbi évek szárnyalása előtt megjárta a poklot is Lipcsében.

Gulácsi Péter a csúcson van: a világ tíz legjobb futballkapusának egyikeként emlegetik; a német Bundesliga bajnoki címéért küzdő, BL-nyolcaddöntős RB Leipzig egyik legjobbja; több mint ötmillió eurós (1,8 milliárd forint) éves fizetésével a legjobban kereső magyar sportoló; a Borussia Dortmund és az Internazionale kiszemeltje. Pedig 2015 nyarán nagyon mélyről indult a lipcsei karrierje. Egy interjúban elárulta, hogy egy kiállítása után annyira maga alá erült, hogy a visszavonulás is megfordult a fejében.

Gulácsi Péter 2015-ben még a visszavonulásra gondolt
Fotó: AFP

Amikor Gulácsi a sikeres salzburgi évek – osztrák bajnoki és kupagyőzelmek – után a német testvércsapathoz igazolt, négy meccsre szóló eltiltást vitt magával Lipcsébe. Aztán augusztus 16-án nagyon rosszul sült el a hivatalos németországi bemutatkozása is. Az akkoriban még másodosztályú RB Leipzig tartalékcsapatában, egy negyedik vonalbeli (Regionalliga, észak-keleti csoport) bajnoki 50. percében kiállították, mert a tizenhatoson kívülre futva kezezett.

Gulácsi visszavonulást fontolgatott

A „tarcsi” így is nyert 3-1-re a Luckenwalde vendégeként, az újabb két mérkőzésről eltiltott magyar kapus viszont mély gödörbe került a történtek miatt.

„Ma már tudok ezen nevetni, de akkor az a maradék harmincöt perc, amit a kiállításom után a luckenwaldei vendégöltözőben töltöttem, a legrosszabb volt a pályafutásom során. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy azonnal abbahagyjam-e a futballt”

Szerencsére túltette magát ezen a nehéz időszakon, és utóbb egyértelműen kiderült, hogy jól döntött. Pár hónapnyi kispadozás után, 2016 februárjától övé lett az első számú kapus poszt a veterán közönségkedvenc, Fabio Coltorti kárára. Azóta Gulácsi szinte kirobbanthatatlan a német másodosztálytól a Bundesliga-dobogóig és BL-elődöntőig jutó kezdőcsapatból, pedig számos riválist hoztak már a nyakára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét