RETRO RÁDIÓ

Óriási elismerést kap a 100 éves magyar olimpiai bajnok

Óriási elismerést kap a 100 éves magyar olimpiai bajnok
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 01. 07. 19:45

Az ötszörös ötkarikás aranyérmes Keleti Ágnes szombaton ünnepli a születésnapját.

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászról nevezi el közelmúltban felújított tornacsarnokát az Újpesti Torna Egylet. A klub tájékoztatása szerint az UTE-nál hagyomány, hogy a tornaszakosztály növendékei műsorral köszöntik születésnapján Keleti Ágnest. A koronavírus-járvány miatt az Újpesti Dózsa egykori sportolója ezúttal személyesen nem lehetett jelen a Szilágyi utcai teremben, így a gyerekek videoüzenettel köszöntötték fel szombaton esedékes századik születésnapja alkalmából.

 

Fotó: MTI

Őze István klubigazgató az M1 aktuális csatornán elmondta, az elnökség elfogadta a javaslatát, Keleti pedig beleegyezett, hogy az ő nevét viselje a létesítmény.

„Nagyon örült, meghatódott, és megtisztelőnek érezte, hogy azt a termet, ahol a gyerekek minden évben köszönteni szokták a születésnapján, róla nevezik el. A járványhelyzet elmúltával szép avatóünnepséget tartunk, és reméljük, azon ő is részt fog venni, ugyanolyan jó egészségben, amilyenben most van” – nyilatkozta Őze István.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.