Létrehozva: 2020.11.24.

Lanzafame elárulta, így lepheti meg a Fradi a Juvét

Az olasz csatár sajnálja, hogy nem játszhat két exklubja BL-meccsén, de...

A kedd esti Juventus-FTC Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a TuttoMercatoWeb megszólaltatta Davide Lanzafamét. A 2018/19-es szezonban a zöld-fehérekkel bajnok olasz csatár 9-től 24 éves koráig a torinói sztárklubban járta végig a szamárlétrát (több kölcsönadás mellett tíz tétmérkőzésen pályára léphetett).

Lanzafame 2010-ben Del Piero (balra) gólját ünnepelte a Juventus egyik Európa-liga-meccsén
Fotó: AFP

„Nyilván jó lett volna, ha játszhatok, ezt nem tagadhatom. Az utam azonban más irányba vezetett, és így sem lehetek elégedetlen a magyarországi időszakommal. A Ferencvárossal megnyertem a bajnokságot, a Honvéddal pedig a bajnokságot és a Magyar Kupát is, és két évben is gólkirály lettem. Hogyan panaszkodhatnék?”

- mondta a 33 évesen a török másodosztályú Adana Demirsporban légióskodó Lanza.

A meccsel kapcsolatban elmondta: egyelőre nehéz megítélni a Juventus erejét, szerinte az újonc vezetőedző, Andrea Pirlo elképzelései mentén a szezon második felében lesz az igazi a csapat játéka. Ettől függetlenül...

„Nagyon taktikus játékra számítok a Ferencvárostól. A magyarok megpróbálják majd őrizni a döntetlent, zártan védekezni, és abból igyekezni ellentámadásokat vezetni. A Juventus egyértelműen magasabb szintet képvisel, ezt már Budapesten is megmutatta. Most az első perctől uralni fogja a játékot. Minden attól függ, hogy Pirlo csapata mikor tudja feltörni a zárat”

- akinek a jelenlegi Juve-keretből Gianluigi Buffon, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini még a csapattársa volt a Zebráknál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt