
Hónapok óta együtt dolgoznak. Nem csak Dominik gondolkodásmódja változott előnyére, Hosszú Katinka exe számos gyakorlati területen is besegít neki.
Egyelőre a koronavírus okozta csúszások miatt sok a bizonytalanság Szoboszlai Dominik átigazolása körül; a topligás élcsapatok sorához hívott 19 éves magyar focista kéthetes pihenése után dönt a jövőjéről – árulta el a Nemzeti Sportnak az ügynöke, Esterházy Mátyás. A teljes egészében a sportnapilap szerdai lapszámában olvasható interjúból többek között kiderül: a menedzser folyamatosan úton van, tárgyal, most éppen Spanyolországból tért haza.

Fotó: Instagram
Nem csoda, hogy sorban állnak az osztrák Bundesliga legjobbjának választott középpályásért, hiszen a kényszerszünet után a világ egyik legjobb formában játszó labdarúgója lett. Most már nem titok, ez annak a munkakapcsolatnak is köszönhető, amiről eddig jobbára csak találgathattunk, következtethettünk a közösségi oldalakon olvasható kölcsönös üzeneteikből. Nevezetesen, hogy Szoboszlai káprázatos fejlődését immár hónapok óta Hosszú Katinka amerikai exe, az úszóedző és motivációs tréner Shane Tusup is segíti.

Fotó: Instagram
„Edzeni nem tudok helyette, gyakorolni a szabadrúgásokat főleg nem, de azon vagyunk, hogy minél több szakember segítse a fejlődésben. Nem titok: már januárban felkértük – de ez az igény is Dominiktól jött – Shane Tusupot, hogy nézze meg, hogyan javítható Dominik erőnléte, táplálkozása, illetve javulhat-e a pihenés minősége. Különedzések, étkezési tanácsok, az alvás vizsgálata – mindenféle területen tudatossá tettük az életét. A különmunka pedig a vírus okozta leállás közben különösen nagy értelmet nyert”
- mondta többek között Esterházy, majd hozzátette:
„Salzburgban minden edzés és mérkőzése után kifüggesztik a fizikai eredményeket. Amióta újraindult az osztrák bajnokság, Dominik minden alkalommal ott van a rangsor elején. Látja, hogy milyen visszacsatolás ez a munkájáról, az edzője mondta a napokban, milyen profi hozzáállású labdarúgóvá fejlődött.”







