RETRO RÁDIÓ

Alakul Dárdaiék álma, apjuk helyett a fiúk villoghatnak a Herthában

Alakul Dárdaiék álma, apjuk helyett a fiúk villoghatnak a Herthában
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 04. 29. 06:20

Dárdai Pál remek párost alkothat a háttérből az új vezetőedzővel, Bruno Labbadiával. A tréner ráadásul magyar elődje két fiát is teszteli a Bundesliga-csapatnál.

Új sikerkorszak kezdődhet a Hertha BSC-nél, a proficsapat élén Bruno Labbadiával, az utánpótlásban pedig az egyéves pihenője után rövidesen visszatérő klubikonnal, Dárdai Pállal.

Dárdai Pál boldog lehet: Palkó után Marci fia is a Hertha első csapatánál készülhet
Fotó: AFP

A két szakember már ellenfélként is remekül megértette egymást, most pedig jelzésértékű, hogy utóda a korábbi magyar vezetőedző két tehetséges fiának is esélyt ad a bizonyításra az első csapatnál.

 

Dárdai Pál tavalyi távozása óta Labbadia már a negyedik szakvezető a berlini Bundesliga-csapat élén, de az első, akinek a munkamorálja a magyar edzőét idézi. Az új tréner naponta 15-16 órán át dolgozik. Talán nem véletlen, hogy a német sajtóban arra is felhívták a figyelmet, hogy ők ketten már akkor is ugyanazon a hullámhosszon voltak, amikor a meccseik után ellenfélként nyilatkoztak, viccelődtek egymással a sajtótájékoztatókon.

„Pál remek kertész lenne: ravasz róka, hosszúra hagyta a füvet, ami nem feküdt nekünk. De megígérte, hogy legközelebb maga nyírja le a gyepet”

- sopánkodott például Labbadia még a Wolfsburg edzőjeként egy berlini Bundesliga-meccsük után.

Ezért is bízhatnak abban a Hertha szurkolói, hogy a két tréner jól megérti majd egymást, ha a korábbi magyar vezetőedző nyáron visszatér az utánpótláshoz. Ellenkező utat járhat be viszont a két idősebb fia. Labbadia ugyanis a járvány okozta kényszerszünetet kihasználva, a nyári erősítések előtt felméri a klub legnagyobb tehetségeit. Így a 21 éves Dárdai Palkó és a 18 éves Dárdai Márton is bizonyíthatja a rátermettségét az edzéseken.

A szélsőként bevethető Palkó az apja idején már szerepelt a profik között bajnokikon és az Európa-ligában is, de ősz óta csak a negyedosztályban szereplő U23-as tartalékcsapatban játszott.

Öccse, a védőként és védekező középpályásként is hasznos Marci idén került oda az U19-es korosztályból (február óta játszott együtt a bátyjával), de három kortársával együtt máris újabb szintet léphet.

„Dárdai Pál középső fiának belső védőként a remek bal lába és az összjátékra való képessége az erőssége. A német U18-as válogatott tagja, igazi vezéregyéniség”

– dicsérte a szupertehetségként beharangozott Dárdai Mártont a Bild, kisugárzásában és viselkedésében a klubrekorder apjához hasonlítva a tinit.

Lassan már csak a legkisebb – de szintén rendkívül tehetséges – Dárdai fivér, Dárdai Bence hiányzik, hogy valóra váljon Palkó álma: mint korábban elárulta, szeretne nem csak a kertben, de a Hertha első csapatában is együtt focizni a testvéreivel.

Bővítik a keretet

A tavaly beszállt befektető, Lars Windhorst révén a téli átigazolási időszakban a Hertha költötte a legtöbb pénzt új játékosokra az egész világon. Nyáron is várható erősítés, hiszen az üzletember a koronavírus-káosz ellenére a második félévben is 150 millió eurót (53 milliárd forint) biztosít a berlini klubnak. Ugyanakkor a klub saját nevelésű, fiatal tehetségeinek a kipróbálását indokolja, hogy a német szövetség ajánlása szerint a klubok igyekeznek növelni a kereteik létszámát, hogy a játékosok esetleges megfertőződése esetén biztosított legyen az utánpótlás.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.