RETRO RÁDIÓ

Máris visszasírják Dárdait a Herthánál

Hertha BSC v Bayer 04 Leverkusen - Bundesliga
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 09. 04. 09:30

Hiába a több pénz és az erősítés, a magyar edző utódával csak szenved a berlini csapat.

Miközben Dárdai Pál több remek ajánlatot is visszautasítva pihen, utóda irányításával kieső helyen áll a Hertha BSC a német labdarúgó-bajnokságban. Pedig Ante Covic a magyar edzőnél jobb kerettel dolgozhat: a korábbiaknál jelentősebb erősítésre futotta nyáron.

Dárdait szépen búcsúztatták – és máris visszasírhatják
Fotó: Getty Images

Hiába örökölt Dárdaitól összerakott, gyors csapatot, Covic vezetésével három forduló után egyetlen ponttal a Bundesliga 17. helyén szégyenkezik. A címvédő Bayern elleni biztató müncheni döntetlen (2-2) után otthon a Wolfsburg és idegenben a Schalke is 3-0-ra lelépte a Herthát.

Coviccsal egyelőre nem fut a szekér

 

Pedig most sokkal többre lenne hivatott a csapat:

„Örülök, hogy pénz állt a házhoz, akár még a Bajnokok Ligája-indulás is összejöhet”

– nyilatkozta korábbi szövetségi kapitányunk augusztus közepén, a szezonrajt előtt a Nemzeti Sportnak.

Míg a magyar szakember mindig szűk büdzséből gazdálkodhatott, nyáron egy új befektető jóvoltából a bevételeknél jóval többet költhettek. Hasonlóra Dárdai idején nem volt módja a klubnak.

Egy alapember elment ugyan (Valentino Lazaróért 22 millió eurót, azaz 7,3 milliárd forintot) fizetett az Internazionale, de jött szinte ugyanennyiért a sztárigazolás, Dodi Lukebakio. A védelem oszlopának szánt másik belga-kongói Dedryck Boyata után, az átigazolási piac végén kölcsönbe érkezett Marius Wolf is a Dortmundtól. Ráadásul sikerült megtartani a sok német és külföldi csapathoz csábított liverpooli kölcsönjátékost, a szerb Marko Grujicsot és a német válogatott Marvin Plattenhardtot is.

„Abban a négy és fél évben, amíg én voltam az edző, ki lett cserélve a csapat, a lassú játékosokat felváltották a gyorsak. Igaz, nem dúskáltunk az anyagiakban, abból főztünk, amink volt, de amit letettünk az asztalra, maga volt a csoda. Szerencsére most van pénz, lehet igazolni, jellemző, hogy Dodi Lukebakióért húszmillió eurót fizettek. Az én irányításom alatt összesen negyvenmilliót költöttünk el a piacon, úgy, hogy közben negyvennégymillióért adtunk el játékosokat”

– utalt Dárdai a korábbi berlini szegényházra.

Nem csoda, hogy néhány szurkoló már pedzegeti is az internetes fórumokban: hol állna most a csapatuk, ha az új feltételek mellett még mindig Dárdai dirigálna a kispadról?

Még mindig a magyar edző munkája kamatozik

A Hertha nem csak új befektetője pénzéből költekezhet: Dárdai kezei alatt súlyos milliárdokkal nőtt a játékosok értéke. Lazaro adásvételén például egy év alatt a dupláját kereste a Hertha: 11 millió euróval (3,6 milliárd forint) drágábban adta el, mint amennyiért tavaly vette. Arne Maier értéke ez idő alatt több mint a háromszorosára (24 millió euróra – 8 milliárd forint) nőtt, Niklas Starké a négy évvel ezelőtti megvásárlása óta a hétszeresére (20 millió euróra – 6,6 milliárd forint).

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.