Létrehozva: 2019.09.17.

Döbbenetes vallomás, Gyurta Dani így még sosem beszélt edzőjéről

Az úszó állítja, a végsőkig kitartott Széles Sándor mellett. Úgy is, hogy nem volt könnyű vele együtt dolgozni.

Eddig sosem tapasztalt őszinteséggel beszélt Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó az edzőjéről, Széles Sándorról. A 60 esztendősen 2017 májusában elhunyt kiváló szakember nem titkolta, súlyos alkoholproblémákkal küzdött, erről beszélt most Gyurta is a Nemzeti Sportnak.

Fotó: MTI

„Sanyi bácsi okos, intelligens, művelt ember volt. Olyan ember, akinek volt egy gyengesége, amelyet az évek előre haladtával már tényleg nehezebben kezelt. Én is. Nem könnyű az élet egy szenvedélybeteg mellett, márpedig én hosszú éveken keresztül naponta hat-hét órát is eltöltöttem Sanyi bácsi mellett... Nagyon nehéz évek voltak az utolsó közös esztendők, és tiszta a lelkiismeretem, hiszen én a végsőkig kitartottam Sanyi bácsi mellett.”

 

Gyurtát Széles életvitele miatt többször is el akarták venni edzőjétől, de ahogy Dani is mondta, ameddig csak lehetett, ő a mestere mellett maradt.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott