RETRO RÁDIÓ

Balhé a Ferrarinál, magyarázatot vár a kisakkozott pilóta

Balhé a Ferrarinál, magyarázatot vár a kisakkozott pilóta
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 09. 23. 07:00

A színfalak mögött áll a bál. Vettel több mint egy év után győzött újra, de a második Leclerc csak a nyilvánosság előtt türtőztette magát.

Sebastian Vettel győzött csapattársa, Charles Leclerc előtt a Forma-1 vasárnapi Szingapúri Nagydíján. Az utóbbi időben sokat kritizált négyszeres világbajnok német autóversenyző 392 nap után nyert újra futamot. A Ferrarinak pedig legutóbb 2017 nyarán, a Hungaroringen sikerült megszereznie az első két helyet. A kanadai pilóta és az olasz istálló vezetői között mégis érezhető volt a feszültség.

Vettel (balra) és Leclerc között szent a béke, de...
Fotó: AFP

A 21 éves monacói tehetség legutóbbi két győzelme után sokáig nyugodtan vezetve hajtott a harmadik felé. Csakhogy a kerékcserékből csapattársa, Vettel jött ki jobban. Leclerc már ezt is nehezményezte a rádión („Ez meg mi a fene?!” – kiáltott föl), majd miután a Ferrari-vezetők figyelmeztették őket, hogy az egymással versengés helyett a biztos célba érkezést tekintsék a legfontosabb feladatuknak, még inkább kiakadt. Nagyon rosszul tűrte, hogy taktikai okok miatt szorult Vettel mögé.

„Nem fogok hülyeséget csinálni, de ez nem fair” - dohogott Leclerc a rádión.

A célba érés után váltottak pár szót Vettellel, majd a hivatalos nyilatkozatok során már azt hajtogatta, mennyire boldog a második hellyel, és hogy a legfontosabb a Ferrari kettős sikere. A Welt ugyanakkor hozzátette a tudósításában, hogy az arckifejezése egészen másról árulkodott.A dobogón is látszott rajta, hogy minden, csak nem boldog:

Leclerc (balra) arcáról leolvasható: vereségként élte meg a második helyet
Fotó: AFP

Utóbb Leclerc elmondta: ha a csapat szerint ez a bokszkiállás-taktika volt az egyetlen út a dupla sikerre, elfogadja a döntést, mindenesetre magyarázatot vár, és legközelebb igyekszik jobban képben lenni a taktikai variációkkal.

Az F1-vb pontversenyét a most negyedikként célba ért címvédő Lewis Hamilton (McLaren) vezeti 296 ponttal, a további élboly: 2. Valtteri Bottas (McLaren) 231 pont, 3. Leclerc 200, 4. Max Verstappen (Red Bull) 200, 5. Vettel 194.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.