RETRO RÁDIÓ

Eljött az idő, hétvégén összejöhet a Veszprém Bajnokok Ligája-győzelme

Eljött az idő, hétvégén összejöhet a Veszprém Bajnokok Ligája-győzelme
ST
Szerző
ST
Létrehozva2019. 06. 01. 06:00

Három Bajnokok Ligája-finálét bukott már el a Veszprém (2002, 2015, 2016), amely egy év szünet után játszhat ismét a férfi kézilabda BL kölni négyes döntõjében. A magyar csapat idén végre megnyerné a sorozatot. Három okot gyûjtöttünk össze, ami miatt idén felérhet a csúcsra a magyar bajnok.

A Barcelona mellett a Veszprém számít előzetesen a legesélyesebbnek a végső győzelemre. Vajon idén végre meglesz a Veszprémnek az aranyérem?

Kiváló formaidőzítés

A Veszprém rosszul kezdte 2018/19-es szezont, aminek köszönhetően edzőt is váltott. A svéd Ljubormir Vranjest David Davis követte a kispadon. A spanyol tréner kezei alatt pedig hatalmasat javult a bakonyiak játéka, amely a szezon hajrájában ért a csúcsra. A német Flensburgot fantasztikus játékkal verték a BL-negyeddöntőjében, és a Szegedtől is visszahódították a bajnoki címet. Az NB I fináléjának első mérkőzésén ráadásul 11 góllal verték meg legnagyobb riválisukat.

Szinte hazai pályán játszhatnak

Az már megszokott Kölnben, hogy a Veszprém szereplése alkalmával a magyar szurkolók a leghangosabbak. A német városba idén is mintegy kétezer szurkolója lesz ott a 26-szoros magyar bajnoknak. Az Európa legjobb drukkereinek tartott tábor hangja pedig a nehéz helyzetekben sokat lendíthet Mikler Rolandék játékán. Nagy tömeg várható a Veszprém Aréna előtt is, ahol kivetítőn lehet majd követni az eseményeket.

Motiváció

A Veszprémen kívül mindhárom együttes nyert már BL-t. A magyar csapat két szupersztárja, Nagy László és Momir Ilics visszavonul a szezon végén, így számukra ez az utolsó esély, hogy a Veszprémmel is elhódítsák a trófeát. Nagy Lászlónak ráadásul az egyik legnagyobb álma teljesülne azzal, ha magyar csapattal is sikerülne ez neki. A válogatott kapusának, Mikler Rolandnak szintén ez lehet az utolsó esélye a veszprémi BL-sikerre, miután a nyáron Szegedre igazol.

Program:

szombat (elődöntők)


15.15: Veszprém-Kielce (Tv: Sport 1)


18.00:Barcelona-Vardar Szkopje (Tv: Sport 1)

vasárnap (helyosztók)


15.15: bronzmérkőzés (Tv: Sport 1)


18.00: döntő (Tv: Sport 1)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.