RETRO RÁDIÓ

Nagyágyú segít Hosszú Katinkának, aki új sportágba nevezne be

Nagyágyú segít Hosszú Katinkának, aki új sportágba nevezne be
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 03. 06. 09:35

Kemény Dénes üzent úszósztárunknak. A legendás vízilabda-kapitány tanácsaival valóra válhatnak Katka álmai.

Egyelőre csak gyerekek ismerkednek a vízilabda alapjaival Hosszú Katinka klubjában. Háromszoros olimpiai bajnok úszócsillagunknak Kemény Dénes szívesen adna tanácsokat az újonnan indult pólósulijához – írja a Bors.

A vízilabdázók korábbi sikeres szövetségi kapitánya, majd elnöke a lapon keresztül már meg is üzente: az Iron Ladynek arra kell figyelnie, kik azok a gyerekek, akikben nem látnak kiemelkedő úszótehetséget, viszont pólósként beválhatnak.

 

A jó példa adott:

Biros Péter és Madaras Norbert, két későbbi klasszisom tizenhárom-tizennégy éves koráig úszott, azután váltott pólóra

– mondta Kemény.

Katinka szavai összecsengenek a fentiekkel, hiszen éppen azt akarta elérni az új sportággal, hogy „az Iron Swimben úszó gyerekek más vizes sportággal is megismerkedjenek, ha nem találják meg a szépséget az úszásban”. A távlati céljai között a profi csapat létrehozása is szerepel.

„Ez egyelőre még csak álom. Egy élsportolókból álló csapat rengeteg energiámat emésztené föl, hiszen bele kéne ásnom magam a témába, hogy minél profibban tudjam működtetni. Az biztos, hogy nem vennék OB I-es csapatot, hanem a saját klubomat fejleszteném fel a legmagasabb szintig. Ez nagyjából öt-tíz év”

– fogalmazott Hosszú Katinka, aki hozzátette: ha ez sikerül, mindenképpen szerződtetnek valakit edzőnek a Kemény-féle csapat aranygenerációjából.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.