RETRO RÁDIÓ

Álomsorsolás, ellepik Szlovákiát a magyarok

Álomsorsolás, ellepik Szlovákiát a magyarok
vav
Szerző
vav
Létrehozva2018. 12. 04. 11:00

A szurkolók megkapták, amit akartak: ellenfélnek így még talán sohasem örültek.

Labdarúgó-válogatottunk többségében nehéz, de legyőzhető ellenfeleket kapott ellenfélnek a 2020-as Európa-bajnokság E jelű selejtezőcsoportjában. De nem csak a sportérték miatt várhatóak nagy csaták: a magyar szurkolókat már a botrányszagú szlovákiai kezdés is lázba hozta.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a világbajnoki ezüstérmes horvátok kiemelkednek a csoportból, de a többiek ellen

„leginkább rajtunk múlik, hogy milyen eredményt érünk el”.

Az erőviszonyok alapján várhatóan Wales és Szlovákia lesz a mieink riválisa a második helyért folytatott küzdelemben. A legmagyarabb felvidéki csapatot, a Dunaszerdahelyi AC-t az előző idényben dobogóra vezető olasz szakember külön kiemelte, hogy a szlovákokkal egészen biztosan idegenben és otthon is nagyon izgalmas mérkőzéseket vívunk majd.

Magyarország és a magyar szurkolók mindenképpen nyertesei az Eb-nek,

mert 2020-ban, az Európa-bajnokság egyik társrendezőjeként Budapest lesz a torna egyik helyszíne"

– nyilatkozta dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

Megvannak az Eb-selejtező időpontjai! Az első hazai meccsünket Horvátországgal játsszuk, utána utazunk Azerbajdzsánba, majd Wales válogatottját fogadjuk. Részletek a cikkben!

Közzétette: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség – 2018. december 2., vasárnap

A három budapesti Eb-csoportmeccs és egy nyolcaddöntő ugyanakkor még odébb van. A szurkolók már a selejtezők márciusi – várhatóan pozsonyi – rajtjának lázában égnek. A történelmi ellentétek mellett többek között az 1992-es Slovan Bratislava-Ferencváros BEK-meccsen a szlovák kommandósok brutális fellépésének emléke is szítja a tüzet.

„Bazzeg... az érzés, amikor előre látom, hogy a névnapomon előzetesben leszek, felbecsülhetetlen”

– utalt például Ádám egy Facebook-hozzászólásban arra, hogy a szlovákok ellen balhék lehetnek a lelátón vagy akár az utcán is.

Többen attól tartanak, hogy a magyar-szlovák párharc mérkőzéseiről kölcsönösen kitiltják a vendégszurkolókat. Ha netán ez történne, Szlovákiában akkor is nagy gondot okozhat a rendezőknek, hogy a hazai szektorokba szóló jegyek vásárlásakor képtelenek lennének kiszűrni a szlovák állampolgársággal rendelkező felvidéki magyarokat.


Így reagáltak a szurkolók a Facebookon:

Ma délben sorsoltak EB selejtezőre. Ellenfelek : Szlovákia , Horvátország , Wales , Azerbajdzsán Hát mondanunk sem kell, hogy a megjelenés ... :)

Közzétette: Hungarian Fanatics – 2018. december 2., vasárnap

 

Újra mindenki már a sorsolás pillanató óta bezsongott ,de tartson ki akkor is ha nem jut jegy ... :)

Közzétette: Hungarian Ultras – 2018. december 2., vasárnap

 

Pozsony, Nagyszombat, mindegy. Otthon leszünk! —————————— videó: https://bit.ly/2TUboP5

Közzétette: TrollFoci – 2018. december 3., hétfő

 

 

A hozzászólásokban sok drukker azzal viccelődik, hogy a szlovákok ellen Pozsonyban (vagy Nagyszombaton), a horvátok ellen pedig Zágrábban az idegenbeli mérkőzéseken is „hazai pályán” játszunk. Mások attól tartanak, hogy balhé esetén itthon akár több zárt kapus büntetés is fenyegethet.


Az Eb-selejtezők magyar programja:

2019. március 21.: Szlovákia-Magyarország

2019. március 24.: Magyarország-Horvátország

2019. június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország

2019. június 11.: Magyarország-Wales

2019. szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia

2019. október 10.: Horvátország-Magyarország

2019. október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán

2019. november 19.: Wales-Magyarország

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.