RETRO RÁDIÓ

Ez nagyot szólna, erre készül a Videoton

Ez nagyot szólna, erre készül a Videoton
mv
Szerző
mv
Létrehozva2017. 08. 03. 10:45

Egyetlen magyar futball-csapat maradt állva a nemzetközi porondon. A Videoton a Bordeaux-ot fogadja.

Egygólos hátrányból várja a Videoton a Bordeaux elleni mai hazai visszavágót a labdarúgó Európa-liga-selejtezőjében. Bravúrra készül a magyar csapat.

A Bordeaux csupán 2-1-re verte a Videotont a párharc első mérkőzésén, vagyis a magyar csapat jó esélyekkel lép pályára a csütörtöki visszavágón. Persze klubjaink az utóbbi évtizedekben csak elvétve jutottak tovább topligás rivális ellen azt követően, hogy az első meccsen hátrányba kerültek, de talán a fehérvári gárda végre meglepetést okoz.

Legutóbb a Pintér Attila vezette győrieknek sikerült a bravúr, miután a Montpellier-t búcsúztatták, előtte viszont egészen 1985-ig kell vissza menni az időben, és éppen a Videoton sikerét citálhatjuk: Kovács Ferenc együttese a Manchester Unitedet ejtette ki.

Vagyis a Vidi előtt egyrészt az elődök példája lebeghet, másrészt pedig az a tény, hogy Bordeaux-ban nem játszottak alárendelt szerepet. Ráadásul a fehérvári gárda eddig 56-szor játszott odahaza a különböző nemzetközi sorozatokban és 35-ször nyert. Ebből 34 eredmény csütörtökön továbbjutást érne…

A fehérvári gárda telt ház előtt játszhat, valamennyi jegy elfogyott a mérkőzésre. A Videoton-Bordeaux meccset csütörtökön 19 órától játsszák.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.