Létrehozva: 2017.05.06.

100 milliót ér a BL-siker

Ennyit pénzt kereshet a Gyõr a Bajnokok Ligája négyes döntõjének a megnyerésével.

A hétvégén rendezik a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjét Budapesten, a Papp László Sportarénában. A magyar bajnok Győr győzelmi esélyekkel vág neki a viadalnak, azonban anyagilag a Final Four nem hoz sokat a klub konyhájára.

Az Európai Kézilabda Szövetség a két csoportkörben való szereplésért megközelítőleg 10 millió forintot oszt szét csapatonként, a négyes döntőben való részvételért pedig 15 millió forintot kap egy-egy bejutó együttes. A végső győztes körülbelül 60 millió forintnak megfelelő eurót kasszírozhat.  Ehhez jönnek még hozzá a marketing-, és jegybevételek. Nem éri el tehát a 100 millió forintos összeget a végső győztes bevétele a nők legrangosabb európai kupasorozatában. Összehasonlításképpen, amikor a Debrecen futballcsapata a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott, akkor 1,9 milliárd forinttal nőt a klub bankszámlája

Norvég lapinformációk szerint a Győr nyáron szerződtetett szupersztárja, Nora Mörk évi 34 millió forintos fizetést zsebelhet be. A BL szereplés tehát pár légiós fizetésére lehet elég. A magyar kirakatcsapat költségvetése 1-1,5 milliárd forint körül mozoghat, így nem a sikeres nemzetközi évadon múlik a klub anyagi biztonsága. A BL indulás ellenben ráfizetés, ha nem jut be az együttes a Final Fourba.

A Papp László Sportarénában immár negyedik alkalommal megrendezett döntő komoly jegybevételt generál, ami nagyjából 300 millió forintot tesz ki a két napos esemény alatt. Az már megint más kérdés, hogy magyar résztvevő nélkül nehéz lenne megtölteni a csarnokot, jó példa volt erre a 2015-ös négyes döntő, ahová a Győr nem tudta kvalifikálni magát.

A Győr ellenfele a szombati elődöntőben a montenegrói Buducsnoszt Podgorica lesz, míg a másik ágon a címvédő CSM Bucuresti a macedón Vardar Szkopjével találkozik. A döntőt vasárnap 17.45-kor rendezik. A találkozókat a Sport 1 közvetíti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is